Habkönnyű pamflet
2017. január 02. írta: regulat

Habkönnyű pamflet

Kolozsvári Grandpiere Emil: Szellemi galeri

Habkönnyű. Tudom, hogy értékítéletként ez amolyan degradáló kifejezés, ami már-már az értéktelenség érzetét kelti, de amíg olvastam, végig ez járt a fejemben. Pedig nem értéktelen, csak nem is akar komoly irodalomnak látszani, csak játszani.

szellemi_galeri_borito.jpgKolozsvári Grandpierre Emil régóta a kedvenceim egyike. Mert szórakoztató. És, mert szórakoztatás közben tud igazán komoly dolgokról is írni. Úgy képzelem, hogy ő az egyike azoknak, aki könnyen írt, aki nem is akart veretes műveket elkövetni, még, ha néha, hihetném azt, hogy véletlenül, olyan műveket is sikerült elkövetnie, amik, így évtizedek távlatából is fajsúlyosak, vagy legalább annak látszanak. Én mégis azért szeretem, mert mosolyra késztet, mert szórakoztat.

Itt van például a ma már nem olyan figyelemfelkeltő Szellemi galeri (Magvető, 1971) című regénye. Ugye ma már a galeri szó kikopott a köznyelvből. Ha valaki nem tudná a jelentését, ez egy szleng kifejezés, ami afféle bűnbadát jelent, amit a hatvanas, hetvenes években leginkább fiatalokból áll.

Nos, Kolozsvári ilyen bűnbandának mutatja be a hazai parnasszus élő (már a hatvanas években élő) lakóit, persze nem névvel.

...és persze Kolozsvári játszik a szavakkal [szúrom be utólag ezt a bekezdést] hiszen a galeri a galéria szóból ered, arra utal, és így nézve lehet csak szimplán arcképcsarnok is... Ki mire asszociál a címből.

Akárcsak Páral, az A száz százalékos nőben, ő is egy fiatal hősnőt választ, hogy az ő érvényesülésén keresztül mutasson görbe tükröt. Hamupipőke történet.

Csak míg Páral a társadalommal foglalkozik, addig Kolozsvári megelégszik a saját közegével, a hazai irodalmi élettel. És persze mind a kettőjüknél ebben elsősorban a szexualitás az érvényesülés útja. Röviden Páral könnyeden foglalkozik nehéz dolgokkal, addig Kolozsvári írt egy habkönnyűt, amiről az embernek az az érzése, hogy a legnagyobb motiváció benne a honor volt.

A történet egyszerű. Kolozsvári hősnője, a kisvárosi, gimnazista Irmuska, egy fiatal újságíróval töltött délután után „megéhezik a kultúrára”. Az iskola után egy faluba kerül adminisztrátornak, de ő kultúros szeretne lenni… mondhatni esélyes sem lenne, de egy szerencsés véletlen, lehetőséget ad neki, hogy megszervezze az új kultúrház megnyitóját, és legfőképpen, hogy több napra ezért Pestre utazzon, ahol megismerkedik a hazai irodalmi élet közegével. Közelről…

Így vesztette el Irmuska huszonegy éves korában a szüzességét, de úgy, hogy közben szakadatlanul az irodalomra gondolt. A későbbiek folyamán figyelme megoszlott a két új élmény között.

És Kolozsvári karikíroz, ironizál, anekdotákat mesél (persze átdolgozva), legendákat gyárt és elevenít fel, stílusparódiákat mutat be a saját közegéből. Egyszóval egy könnyed pamfletban gyúrja össze két kedvenc témáját, az irodalmat és a szexet. Persze az utóbbit csak amolyan diszkrét utalásokba csomagolva.

Habkönnyű.

Így majd ötven év távlatából, és felületes irodalmi ismeretekkel, gőzöm sincs, hogy a regény szereplőiben kit is kéne tisztelni, vagy inkább kinevetni. De talán nem is baj… a lényeg, hogy szórakoztatott, ahogy a vidéki kislányból, igazgató, regényíró, majd elismert kritikus lett, bebizonyítva, hogy bár a hús útján indult el, de bizony van tehetsége és esze.

Tanulság? Az nincs.

Viszont szórakoztató olvasmánynak kiváló.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr3812090395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.