Szürke nyomozó, szürke sorozatgyilkos
2016. december 12. írta: regulat

Szürke nyomozó, szürke sorozatgyilkos

Gyürk Sarolta: A kör bezárul

Az elmebeteg sorozatgyilkosos krimik akkor működnek, ha a történet bebújik az olvasó bőre alá. Ha viszket. Bármennyire nem szeretem az ilyen krimiket találkoztam jó néhány ilyennel.

korbor_1.jpgEzt meg - tapasztalatom szerint - az író vagy úgy éri el, hogy az elkövető elmebaját adja át plasztikusan, vagy a nyomozó szenzitivitását. Az igazán jól sikerült művekben meg a kettő keveredik. Mondjuk Kristóf Attila az A dadogó gyilkos című krimije remek példa. Nem szerettem. A molyon nem is értékeltem túl. De ahogy egyre több ilyen típusú könyv kerül a kezembe, úgy kell belátnom, hogy hiába a személyes ellenszenvem a téma iránt, bizony Kristóf Attila jó.

Amikor Kristóf krimijei születtek, a nyolcvanas években, akkor tűnt fel izgalmas új színfoltként a hazai palettán Gyürk Sarolta. …és mind a ketten elmebeteg sorozatgyilkosos történetekben utaztak.

Csak az a baj, hogy a Gyürk Saroltából hiányzik az a plusz, ami ehhez a műfajhoz kell.

Itt van az általam most olvasott A kör bezárul (Ifjúsági,1987) című krimije.

Egy parkban megölnek egy (nyugodtan írhatom) gonosz vénasszonyt. Innen indul a nyomozás, ennek kapcsán ismerkedünk meg Tóth századossal, a nyomozás vezetőjével. Tóthból az írónő megpróbál afféle különc nyomozót teremteni:

Tóth százados szolgálati szobája leginkább a Szaharához hasonlított: reménytelenül sivár és barátságtalan volt. A százados száműzött mindent maga körül, amit feleslegesnek ítélt: leszedette a függönyöket, kivitette a szekrényeket, a szőnyegeket. A csupasz falak között csak az íróasztalát, megszokott karosszékét, s két tonett széket tűrt meg (…)

A hatalmas, tükörfényes íróasztallapon se naptár, se telefon; toll, ceruza sem (…)

Lássuk be, ez ígéretes kezdet. Főleg egy nem mindennapi memóriával, szelektálási képességgel és logikával kiegészítve. De sajnos a nyomozó megmarad, akárcsak szülőanyja, az ígéret szintjén. Gyürk az istennek sem tud személyiséget varázsolni neki, így esélye sincs az olvasó bőre alá férkőzni.

Márpedig Gyürk azt a módszert követi, hogy miközben Tóth nyomoz, sorban lépteti be a szereplőket a történetbe fel-felvillantva a lehetőséget egy-egy újabb potenciális elkövetőre. Köztük van elrejtve a tettes… akit még véletlenül sem szabadna kitalálni az olvasónak, ha már nem ő a főszereplő, csak a végén. Rácsodálkozva.

Hát ez sem sikerült. Az az igazság, hogy az egyetlen kérdés az volt, hogy hány hullánál sikerül Tóthnak elkapni. És még őrültnek sem elég őrült… ráadásul Gyürk addig bonyolítja a szálat, hogy még hiteltelen is lesz az elkövetője, már azoknak, akik a nyolcvanas években már felnőttek voltak.

Ha csak a történet vázat nézem jó. Az ötlet is. Még a cselekmény is felpörög annyira, hogy olvasmányosnak lehessen mondani…

De baromi sótlan. Hiányzik belőle az, amitől a szereplők megélednek. Amitől az őrület viszketni kezd.

Akárhogy nézem tisztes, de feledhető iparos munka.

Biztos vagyok bene, hogy Gyürk jó, sőt kiváló fanfiction író lett volna, csak szereplőket ne kelljen kitalálnia, személyiséggel megtöltenie. Az nem ment neki.

Az biztos, hogy sok krimit olvasott. Sok helyről merített. Talán túl sok helyről.

Értem én, hogy lehetőséget, meg ígéretet láttak benne. A magyar krimi megújításának a lehetőségét, hiszen Gyürk a sorozatgyilkosával elhagyja részben a szocialista krimi kliséinek az elkövetőre vonatkozó részét, és vörös farok sincs benne… de ez kevés a műfaj megújításához.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr4612043345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.