Az előző bejegyzésben egy lengyel író Svédországban játszódó krimijéről írtam. Ez önmagában nem lenne különleges, ha nem a szocialista, vasfüggönyös érában született volna. Most egy hasonló hazai mű következik. Egy Franciaországban játszódó krimi, magyar szerző tollából.

Ha jól emlékszem (a hazai műferdítés legendájává vált) Tótisz Andrásnak nincs is olyan krimije, ami Magyarországon játszódna. Én a T. O. Teas (ál)névvel először az Öld meg puszta kézzel címen kiadott műnél találkoztam. Tetszett, így elkezdtem más műveit is olvasni. Nem lett minőségi garancia a neve, de igazából kellemes, bár felejthető, történeteket hozott össze.

Most, az egyik hőse, a (ha jól tudom) négy* krimit megért Albert Lelac felügyelő eseteiből, az elsőt, a hangzatos című Gyilkosság négy lépésben (Sportpropaganda, 1985) címűt olvastam újra.

Annak idején "strandra jó" minősítést nyert. Két okból nem tetszett igazán. Az egyik a Sportpropaganda kiadó szemet bántóan kiadványa volt. Olyan betűtípussal, mérettel, sortávval… hogy az rettenet. A másik, hogy a főhős olyan semmilyen. Mondhatnám azt is, hogy béna balfasz, de ez talán túlzás. A karakteréről lerí, hogy valahonnan máshonnan van.

Persze azokra az alakokra nem hivatkozhatok, akik eszembe jutnak, mert Lelac magyarországi feltűnése után születtek, vagy kaptunk róluk hírt. Ilyen Dominique Roulet Lavardin felügyelője, vagy éppen a Taxi(k)ból Émilien Coutant-Kerbalec. Bár Lavardin figuráját akár ismerhette is Tótisz András. Na mindegy.

A történetről annyit, hogy az ötlet jó.

A sakkozás, a sakktornák világába próbálja kalauzolni az olvasót. Igazából mai fejjel nézve, semmi különöset nem tudunk meg a sakkról. Tulajdonképpen egy olyan világot mutat, ami bármimás is lehetne, ha eléggé zárt és rivalizáló közösségről van szó. Van benne egy terrorista szál is, elvégre a ’80-as évek közepét írjuk, és akkor bizony dühöngött Európa nyugati felén a szélsőbaloldali terrorizmus. Lövöldözésekkel, robbantásokkal, addigra az emberrablás kiment a divatból. Franciaországban ez az Action directe aktivitásának időszaka.

Tehát a környezet pazar. Még egy kis számítástechnikai szálat is kapunk, és behozható egy villanás erejéig Kempelen Farkas sakkozó törökje is.

Hmm, aki nem tudja, hogy a név magyar szerzőt takar, milyen büszke lehet hírünkre a nagyvilágban. [Én anno nem tudtam.]

A felügyelő karaktere is jól van kitalálva, csak megírni nem sikerült. Most. De ha jól emlékszem később jobb lesz.

Albert Lelac, az önfejlesztő könyvek kiadóinak kedvence, hiszen mindent megvesz és mindent félbehagy, házas, szürke hivatalnok, akik szeretne olyan lenni, mint az akciófilmek nagymenői, de nem lesz az… soha. Így csak nyűglődik. Az a típus, aki tele van komplexusokkal, holott, ha kibékülne magával, sokkal többre vihetné, mert nem hülye, nem ügyetlen, de… mindig akad benne egy belső „de”.

Azt hiszem a szerző belesett abba a hibába, hogy túl sok mindent akart beleszuszakolni, a műbe, hogy érdekes legyen, de így kissé unalmasan túlbonyolított lett.

Ezt például Beckéknél** szereti az ember, nála idegesítő…

A történet hullámzik, néha felpörög, néha lelassul, valahogy nem jó a ritmusa. Közepes, na, de ezt még megbocsájtható, hiszen egy sorozat első kötete.

*A sorozat kötetei: Gyilkosság négy lépésben(1985); Gyilkosság lapzárta után (1986); Öld, ahol éred (1987); Üldözési mánia (1991);

**A Beckéknél, nem a „Bezzeg a kurva Beckek” zenei formációt takarja, hanem egy régebbi dolog, a skandináv krimi őstipusának koronázatlan királyainak,  Maj Sövallnak és Per Wahlöönek a nyomozójára, Martin Beck felügyelőre utal.