Megjátszós paprikajancsik
2016. július 30. írta: regulat

Megjátszós paprikajancsik

William Makepeace Thackeray: A nagy Hoggarty gyémánt

Értem én, hogy nincs új a nap alatt, de az azért sokkoló, hogy egy Viktoriánus regény, leszámítva a technikai részleteket, bárhol játszódhatna napjainkban.

hoggartybor.jpgA történet egyszerű:

A következő bekezdés spoiler!

Egy naiv fiatalember egy feltörekvő biztosítótársaság alkalmazásában lép, amolyan brókerféle lesz… a főnöke meglátja benne (még, ha csak egy félreértésnek köszönhetően is) a lehetőséget, így egyre feljebb menetel a ranglétrán, mígnem az egész kártyavár összedől, és ő ott marad alatta.

Spoiler vége!

Tehát a mű címe lehetne akár Samuel Titmarsh felemelkedése és bukása, de mivel a Michael Angelo Titmarsh álnéven is író William Makepeace Thackeray a felemelkedés és a bukás helyett az egész mizériát elindító ékszert tette a címbe, így a magyar olvasó már csak az A nagy Hoggarty gyémánt címen (Szépirodalmi - Olcsó Könyvtár, 1967) ismeri a regényt.

Ami, mint a fentiekből is látszik, no meg az előszó és az utószó is elmagyarázza tekinthető afféle életrajzi regénynek is.

Annak tekintettem.

És időnként meglepett, időnként sokkolt, hogy bizony a csalók ugyanúgy dolgoznak több mint százhetven éve, és még mindig bejön nekik.

Mondjuk azon viszont felröhögtem, amikor a jó Theckeray mester egy éppen felmondó ifjú hivatalnok (nevezzük inkább annak, mint brókernek, báár…) szájába a következő mondatokat adja:

Kaptam egy állást… tiptop állás, mondhatom. Heti öt guinea, évente hat utazás, saját ló és saját gig [ez utóbbi amolyan kétkerekű kocsi - regulat] és Nyugat-Angliában utazom olajban és cetvelőben. Vesszen a gázfény.

hoggartyful.jpgMost őszintén, nem egyszer hallunk ilyeneket, csak már nem a ló, meg a kétkerekű bricska a menő…

És a regény közege, ha a technika vívmányait nem vesszük figyelembe, akkor teljesen mai. Sznobok. Megjátszós paprikajancsik.

Mellesleg nem véletlen, hiszen Thackeraynek köszönhetjük a sznob szót.

Komédia ez, még ha keserű is, a javából, nem az a térdcsapkodós, nem az a hangosan röhögős, de ahol az olvasó tucatjával tud megnevezni olyan embereket, akiket az író épp kifiguráz, az azért vicces a maga módján. De pont ezért nem tudjuk a hasunkat fogni, mert ezek a figurák még mindig itt vannak. Nem csak a londoni Cityben, hanem itt körülöttünk. …és ez szomorú.

Rokonok, kollégák, főnökök…

És szeressük a naiv, vidéki fiatalembert… még akkor is, ha időnként olyan hülye, hogy pofán kéne vágni.

Mondjuk őt a legritkábban.

Olvassuk ezt a regényt (ha még nem tettük volna, bár újraolvasni is érdemes)! Mert Thackeray saját életének elemeivel is átszőtt regénye jó, és mert a többség csak a Hiúság Vásárát ismeri tőle…

Azt is el kéne olvasni, mert csak a tévében láttam…

 

 

ps1: egyvalamire nem tudtam rájönni: Most cikizi az íreket, vagy nem? Szerintem cikizi.

ps2: azért érdekes lenne Vas István fordítása után Halasi Andorét (ez a korábbi) is elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr68924582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.