Badacsonyi fotómontázs
2016. március 20. írta: regulat

Badacsonyi fotómontázs

Tatay Sándor: A szerelem szőnyege

Hogy álljon az olvasó egy olyan író könyvéhez, akit már beskatulyázott? Méghozzá negatív előjellel. Erre nálam két ok van, az egyik, hogy nem tudom kellőképpen értékelni a szerző művészetét… Mert ugye, pocséknak mégsem nevezhetek egy olyan könyvet, aminek lehet, hogy csak én vagyok alkalmatlan a befogadására.

szerelembor.jpgErre remek példa Kristóf Attila, akinek a Pléhkrisztus című regénye után, kisebb csoda, hogy kezembe vette még könyvét. De szerencsére megtörtént.

Tatay Sándorral más a helyzet, ő a másik típus. Bármennyire is szerettem, és többször is újraolvastam a Puskák és galambok című regényét, valahogy mégsem akartam mást is olvasni tőle. Valahogy féltem a politikai propagandától.

De egy olyan regénynek, aminek az A szerelem szőnyege (Szépirodalmi, 1976) a címe, csak felmerült bennem, hogy hátha adni kéne egy esélyt. Aztán elolvastam a fülszöveget, és azt éreztem, hogy valami olyan az ötvenes-hatvanas évekre jellemző vígjátékalappal van esélyem összefutni. Nem, most nem fogok filmeket sorolni. Mindenesetre, ahogy a fülszövegből is kiderül, a híres zeneszerző házépítési kálváriája, olyan bosszúságok, kalandok, mesék sora, amit a korabeli olvasó kikacsintásként olvasott, a mai meg meglepődhet, hogy telnek az évtizedek és lényegében nem változik semmi.

Igazából nem is a zeneszerző Tatay hőse, hanem a hegy. A Badacsony, ami amolyan forgószínpadként ad helyet a történetnek, a történéseknek. Embereknek, akik a hegyen élnek, vagy csak megfordulnak ott. A korabeli ügyeknek... kisebb és nagyobb stikliknek. Még a borhamisításnak is.

Korrajz. Amolyan fotómontázs.

Annyi, de annyi szeretet, megbocsájtó humor van ebben a regényben, hogy öröm volt olvasni.

szerelemful.jpgPedig én az a fajta olvasó vagyok, aki nem szereti a csetlő-botló állandóan palira vett főszereplőt. Márpedig az idegen, a városi, azaz a zeneszerző, bizony-bizony sokszor pórul jár. Bár Tatayt olvasva, nem is biztos, hogy pórul járt… egyszerűen ennek a pár évnek, amit magába foglal ez a regény, így kellett történnie.

Olvasás közben arra gondoltam, hogy az idén még el kéne menni, ha csak egy túra erejéig Badacsonytördemicre. Felmenni a hegyre a kéken, és megpróbálni kitalálni, hogy melyik ház, melyik pince a „zeneszerző háza”…

Melyik az a ház, aminek a bohózatba illő elkészültén mosolyog az olvasó, de átélni… na azt a tortúrát, az egyikünk sem szeretné.

Nem is értem, hogy hogy úszta meg ez a regény a megfilmesítést.

 

De legalább 2011-ben a Fapadosnak eszébe jutott újra kiadni… érdemes elolvasni. Komolyan.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr528507732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.