A kotnyél nagyi esete
2016. február 29. írta: regulat

A kotnyél nagyi esete

Barbara Krzysztoń: Karolina, ne zavarj!

Van ez a népszerű irodalmi projekt, hogy hogyan tegyünk tönkre aránylag jó ötletet. Népszerű, mert nem egy szerzőnél van olyan érzésem, hogy a régóta dédelgetett, csiszolgatott, ígéretes kezdet, mire a papíron befejezést nyer gyengécske kapkodássá silányul. És az olvasó ilyenkor úgy érzi becsapták.

karolinabor.jpgBarbara Krzysztoń krimije a Karolina, ne zavarj! (Európa – Fekete könyvek, 1982) lényegében ilyen, bár azt hiszem mindannyiunk szerencséjére az írónő ezúttal előbbre járt a történet kidolgozásában, s csak a vége sikerült gyengére. Bár azt, hogy a jó indítás katyvaszba fordul, azt olvastam [na, nem így szó szerint] egy másik, magyarul meg nem jelent regénye, az Agata kapcsán is.

A Karolina, ne zavarj! tulajdonképpen egy ideális felvezető darabja lehetne egy sorozatnak. A kulcsszereplőkre lehet építeni, mert ugye ott van Marcin Zieja hadnagy, az ígéretes, de még kezdő rendőr nyomozó és az ő kotnyél nagymamája Karolina. Jelen felállásban a nagyi a kvázi magándetektív, míg az unoka a haját tépő mosolyra fakasztó összekötő a hivatalos nyomozás, és a nagyi magánakciói között. Meg persze ott van (a vagyis inkább) A Rendőrség, azaz a tapasztalt nyomozó Derko százados és helyettese Bartkowski főhadnagy.

Szóval akár a nagyi, akár az unokája megbízható főhős lehetne.

De Krzysztoń nem tud dönteni, hogy melyiküket tegye meg főszereplőnek, és ettől nincs meg a vezérszál…

Ráadásul a történetet annyira, de annyira meg akarta bonyolítani, hogy a megoldás olvastán az ember elmorzsol egy csendes káromkodást, és belátja, hogy néha a kevesebb az több, már olvasmányélmény szempontjából.

[Mert ugye azt tudjuk, hogy a kevesebb, az több vonalat nem kéne erőltetni, mert kiderül, hogy akkor a semmi a minden… szóval ne!]

karolinaful.jpgMondanám, hogy peches vagyok, mert ennyire feleslegesen megbonyolított, ügykeverős vége a legutóbb olvasott Zsarumelónak volt.

Ráadásul ez az a könyv, ami látszólag nyugodtan indulhatna az elspoilerezett fülszövegek versenyén… de nem. Mert sorban kerülnek elő az új gyanúsítottak, az új indítékok… és a végén már azon sem lepődtem volna meg, ha beállít Poirot, és kijelenti, hogy Mustard ezredes volt, a konyhában, késsel…. belefért volna.

Ha, úgy bő három évtizeddel ezelőtt olvasom ezt a krimit, sokkal jobban tetszett volna, különösen, hogy vártam volna azt a folytatást, amiről ma már tudom, hogy nem lesz.

És aminek a hiányában, csak egy eltékozolt ötletnek látom ezt a krimit.

De ha másért nem, hát azért érdemes elolvasni, mert Karolina nagyi jó fej, még ha nem is egy miss Marple…

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr908427680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.