E. L. Doctorow: Daniel könyve
2015. június 19. írta: regulat

E. L. Doctorow: Daniel könyve

Van ez az olvasási bakancslista, hogy aszondja 1001 könyv, amit el kell olvasnom mielőtt meghalok. Nem mintha az ilyen listák motiválnának. Sőt néha én győzködöm magam, hogy nem attól kerülök közelebb a halálhoz, hogy egyet-egyet elolvasok, hanem mert az idő, mint olyan, múlik.

daniel.jpgNos, ezen a listán ott van Edgar Lawrence Doctorow négy könyve is, amiből most a Ragtime és a Billy Bathgate, a gengszterinas után, most az 1971-es Daniel könyve (Európa, 1990) került a kezembe, némi antikváriumi böngészést követően.

Doctorow, már régen az általam kedvencnek mondott írók egyike, köszönhetően annak a sajátos látásmódnak, ami az írásaiból (már az általam olvasott írásaiból) visszaköszön.

Egy szelet amerika alulnézetben. Nem fényes, nem csillogó… emberek, talán létezők, talán kitaláltak, akiken átgázol a történelem.

Egy szelet amerika alulnézetben. Most is. Mert amit egy gyerek lát az is tulajdonképpen alulnézet. És a felnőttek világa néha olyan érthetetlen… Tulajdonképpen egy gyerek nagyjából annyit ért a felnőttek világából, amennyit egy átlagos felnőtt a nagypolitikából.

A regény a hidegháború, a Truman-doktrína hatását, a Rosenberg, akarom mondani az Isaacson házaspár kivégzését, az amerikai koncepciós perek világát meséli, az per áldozatinak a gyermekei szemszögéből. Valahol rémisztő… érthetetlen, és feldolgozhatatlan.

Daniel emlékezik, és próbálja kideríteni az igazságot, amit talán soha sem tud meg senki.

És miközben a perről mesél, megelevenedik az ötvenes évek modernizálódó Amerikája.

A városi szegények Amerikája, a szocialisták, és kommunisták Amerikája, az első- második generációs zsidók Amerikája. Doctorow gyermekkorának Amerikája.

Ahol a kommunistákat idővel felváltják a virággyerekek.

Ez a könyv tulajdonképpen egy fikció arról, hogy hogyan élheti meg azt valaki, hogy a szülei áldozatává válnak egy koncepciós pernek. Hogy ettől maga is áldozattá válik…

Egyszerre szerettem és szenvedtem a történetet, a mesélés technikáját.

Bevallom a könyv jelenben játszódó történései zavartak. Zavart Dániel skizofrén mesélése, ahol magát egy magától teljesen különálló entitásként szerepelteti, akivel azonos dolgok történnek, mint vele.

Ezt azért nehezen emésztettem.

Persze idővel leülepszik. És akkor már zseniálisnak hat, ahogy megrajzolja a paranoiás, skizofrén Danielt. Akkor…

Viszont olvasás közben a perre, a korrajzra, az ötvenes évekre, a szegénynegyedre, egyszóval a visszaemlékezésre koncentráltam, és sejtettem, hogy miért fontosak a főhős szempontjából a diáklázadások, a háború ellen tiltakozás, de nem szerettem.
És utólag furcsa, hogy valószínűleg pont a lényeget untam. Nem fogtam fel a szerepét a történetben.

Mondta valaki, hogy ha a filmet megnézném… lehet. Elvégre ahogy Doctorow, úgy Sidney Lumet is zseniális… de az az ő mozija, az ő érzései, az ő gondolatai lennének a történetről, nem az enyémek.

Még hiányoltam valamit ebből a könyvből, ami nem tudom, hogy az idő (eddig későbbi regényeit olvastam), vagy a fordítók adtak eddig hozzá Doctorow írásaihoz.

Tény, hogy az általam olvasott, Göncz Árpád fordította Ragtimeban és Világkiállításban, illetve a Debreczeni Júlia által fordított Vöcsök-tóban és a Billy Bathgateban ott volt az a valami... az a - lehet, hogy csak általam képzelt, érzett - hangulati plusz... Itt meg nem találtam. Nem is tudom körbeírni, hogy mi az, de hiányzott.

És ezért nem is merem bátran ajánlani, mindenkinek, mert lehet, hogy csalódni fog… pedig jó ez a könyv.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr277556162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.