Egyszer volt... a hegedű
2015. május 25. írta: regulat

Egyszer volt... a hegedű

Frédéric Chaudiére: Egy hegedű viszontagságai

Meg van az az érzés, amikor egy szakma mestere, szerelmese lehetőséget kap arra, hogy meséljen? Amikor olyan ember mesél, aki tudja, aki érti, akinek az élete…

hegedu.jpgBevallom nem tudom mire is számítottam, amikor az antikváriumban néhány itthon kallódó "megette a kutyám a diplomámat" jellegű, könnyfakasztó regény becserélése során Frédéric Chaudiére: Egy hegedű viszontagságai Itáliától Amerikáig című (Magyar Könyvklub, 2006) regényét választottam.

Jól választottam, holott tulajdonképpen semmi nem indokolta ezt a döntést.

Például gőzöm se volt, hogy ki az a Frédéric Chaudiére, ennél már csak kevesebbet a komolyzenéről tudok, meg az atomfizikáról… meg… [na jó, ne menjünk bele, mert akkor egy szót sem fogok írni a könyvről]

Talán a borító grafikája… de leginkább az, hogy valami könnyű kalandosra, valami kincskeresős történetre vágytam. Ami nem gondolkodtat, nem váltja meg a világot, csak úgy egyszerűen elringat a meséjével.
Bár az gyanús lehetett volna, hogy a fülszöveg nemes egyszerűséggel, a bájos jelzővel illeti a könyvet. Mellesmeg tényleg az.

És még krimisen is indul, amikor az első fejezetben kapásból ellopják a címszereplő stradivarit, hogy azután visszaugorjon az olvasó 1707-be, amikor kivágják a fát…

És elindul Chaudiére varázslata. Mert valahol varázslat, amit csinál, hogy századokon átszaladva mesél a hegedű történetéről, és A hegedű történetéről. Kerestem, hogy mihez is hasonlít ez a mese, és bevallom leginkább egy másik francia ismeretterjesztő sorozata ugrott be az Egyszer volt… és lássuk be az a sorozat varázsolt.

Elárulhatom Chaudiére, bár a története nagy része mese, nagyon is tudja, hogy miről beszél. Ő ugyanis hangszerkészítő.

egyszer-volt_-az-ember.jpgSzórakoztató kis korrajzokkal, afféle kis színesekkel mesél hőse, a „troppo rosso”-ról és a vele kapcsolatba került emberekről. Hangszerkészítőkről, gyűjtőkről, kereskedőkről, zenészekről…

…és bár nincs a történetben semmi különös, mégis magával ragadó. Könnyed és szórakoztató.

Nem is akar több lenni.

Igaza van a fülszövegnek: bájos.

Az utóbbi időben olvasott veretes művek után, olyan, mint egy hűsítő koktél a tengerparton, naplementében…, vagy egy pohár grog a kandalló előtt decemberben.

Az viszont vicces (vagy csak igénytelen), hogy a fejlécben nem sikerült a kiadó által véglegesített címet eltalálni, így ott mindössze 151 alkalommal sikerül leírni, hogy „Egy stradivari viszontagságai”. Jobb cím lett volna. Szerintem.

 

 

Öööö, van még itt egy háromperces film a szerzőről. Igaz franciául… de hangulatot, még így is tud csinálni. Szerintem. Szinte érezni a fa, a száradó lakk illatát..

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr237490874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.