Varázsvölgy
2015. április 17. írta: regulat

Varázsvölgy

Czeslaw Milosz: Az Issa völgye

Nem is tudom, hogy mi adja a gyermekkorra való visszaemlékezések varázsát. Talán a távolság. Helytől és időtől. Minél messzebb kerülünk, annál varázslatosabbá tud válni. Valahogy minden olyan nagy, olyan rejtélyes, és az élet mégis olyan egyszerű...

issa.jpgA távolság (tér és idő) csillámpora vonja be Czeslaw Milosz Az Issa völgye (Magvető, 1994) című regényét is.

A regény hőse, az író alteregója Tomasz. A helyszíne a Baltikum, pontosabban Litvánia. És az 1920-as években járunk…

Lássuk be, hogy az a paraszti világ, nem hogy mai szemmel, hanem már az ötvenes években is valami történelem előtti régmúltnak tetszett. És Milosz ezeket a „történelem előtti” időket idézi fel, azzal a csodálatos képességgel, hogy az olvasót is bele tudja bújtatni a gyermek, világra csodálkozó bőrébe. Ahol a babonák és a mítoszok beleolvadnak a valóságba, ahol a felnőtteknek vannak érthetetlen dolgaik… különösen a nőknek…

És miközben megismerkedünk az Issa völgy mindennapjaival, a lengyel-litván ellentéttel... mert a pánok (értsd lengyelek) az urak, közben Tomasz is cseperedik, egyre többet lát és ért a világból, életből és halálból.

Van ennek a regénynek, valami álmos, ködös, erdő-mező szagú hangulata, amitől az ember odavágyik, a nagymamákhoz, a nagypapa könyvtárába, amitől vadászni akar hófajdra és vadlúdra, meg még ki tudja már mire, országot tervezni a rengetegbe (nők nem jöhetnek be!), madaras könyvet rajzolni… szóval amitől Tomasz akar lenni. Ha csak egy kis időre is.

És az is jó, hogy Milosz nem akar meggyőzni arról, hogy régen minden jobb volt… csak elmeséli, hogy gyerekszemmel milyen volt, de közben mesél a valóságról is. A világról, a háborúról, amelynek csak a szele éri az Issa völgyét, a szovjethatalom megjelenéséről, földosztásról, és az Issa völgy történéseiről, szerelemről, halálról…

Hogy aztán a tizennégy éves fiú, elinduljon, és végleg elhagyja a varázsvölgyet.

Néha olvasás közben a hangulatról (a mítoszokról, babonákról) eszembe jutott Brent-Bärtl meg egy kicsit Camon, bár az utóbbi nem jókor talált meg, nem is szerettem. Akkor. Ezekhez a regényekhez le kell kissé lassulni. Ezekben nem pörögnek az események, ezekben meg kell mártózni.

Filmet vetít az ember fejében, ahol egy kellemes zsongító bariton mesél, és peregnek a képek…

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr47375142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.