Csecsen kurafi
2015. március 12. írta: regulat

Csecsen kurafi

Lev Tolsztoj: Hadzsi Murat

Azt ígértem, hogy ezt a bejegyzést azzal fogom kezdeni, hogy Ebben a bejegyzésben a romantika kifejezést az eredeti, műfaji értelmében fogom használni. Így az, most nem a testnedvkeveredésben bővelkedő próza szalonlépesítését célzó megnevezést fogja jelenteni. Kéretik ezt nem elfelejteni… Köszönöm. Hát ezzel kezdtem...

hadzsi.jpgTettem ezt azért, mert amikor az olvasást befejeztem, úgy gondoltam, hogy Lev Tolsztoj Hadzsi Murat (Új Magyar Könyvkiadó, 1954) című kisregénye egy romantikus kalandregényféle. Tudom Tolsztoj elsősorban realista, de nekem Hadzsi Murat első blikkre, inkább amolyan egzotikus „nemes vadembernek” tűnt, eszményített hősnek, mint például Karl May indián hősei.

És lássuk be, hogy a Hadzsi Murat kalandregénynek gyenge… nem igazán van benne kaland. Odamegy, egyezkedik, vár, megszökik, meghal (méghozzá elég gyorsan).

Gyenge mint a főhős jelleme, mert hősünk tulajdonképpen bármikor bárkivel képes szembefordulni. Rövid kalandos élete során nem egyszer szolgálta az I. Miklóst, azaz az oroszokat, ugyanúgy, mint a Samilt a csecsen vallási vezetőt. Bár az is igaz, hogy Hadzsi Murat, ha a pálfordulásait a sors akaratának, és nem jellemhibának tudjuk be, akár nemes lelkű, önzetlen, a családját és a szabadságot szerető nagyúr is lehetne. Mondom én, hogy szinte romantikus hős.

Szóval az utolsó oldal után úgy éreztem, hogy Tolsztoj, még azt a mércét sem ugrotta meg ezzel a könyvvel, ami Rózsa Sándor lova Krúdy tollából.

Egy Tolsztojtól azért többet vártam volna…

Hacsak…

Mert ahogy ülepedett bennem az olvasmány élménye, úgy lett egyre erősebb az az érzés, hogy itt bizony nem a népek börtöne Oroszország ellen lázadó csecsen kurafi a mondanivaló lényege, hanem akik miatta jelennek meg a regényben.

A besorozott paraszt, az adósságai elől a Kaukázusba menekülő egykori testőrtiszt, az iszákos katonai parancsnok, a kormányzó, és a kormányzó fia, maga I. Miklós, vagy éppen a legfőbb hadügyér… a történelem alakítói, áldozatai… az orosz nép.

Mondjuk így, pátosszal leírva kicsit túlzásnak tűnik, de valahogy hihetőbb, mint mondanivaló, mint a tizenkettő egy tucat csecsen hadúr(?) halála.

Nem tudom, valahogy van egy olyan érzésem, hogy tényleg én vártam többet Tolsztojtól, és azért keresek valami rejtettebb értelmet, mondanivalót. Hogy azért érzem úgy, hogy ez igazából nem is Hadzsi Muratról szól, hanem ő csak indoka a mesének.

Ha így nézem realista, ha úgy nézem romantikus... ízlés szerint.

Egy biztos, nem hinném, hogy ez a kisregény tenne bárkit Tolsztoj rajongóvá. Tény, hogy Tolsztoj, aki maga is szolgált a Kaukázusban érdekes adalékokkal szolgál az orosz nagyhatalmi politikáról (még a magyar szabadságharcot is megemlíti), a csecsenek törzsi villongásairól egyaránt. Ez utóbbi valahogy egyértelművé tette, hogy a csecsen orosz konfliktus, valami olyan, aminek talán soha sem lesz vége…

Hiába múlt el időközben a cári Oroszország, a szovjetunió… a Kaukázusban nincs béke. Csak néha fegyverszünet.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr627263713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.