Olvasónapló 2009. augusztus
2014. december 16. írta: regulat

Olvasónapló 2009. augusztus

Csak a magam örömére. Valami ilyesmivel kezdtem januárban az olvasónaplót írni. Gondoltam mesélek magamról, mert ugye az is mesél az emberről, amit olvas. Meg esetleg az is kedvet kap egy-egy könyvhöz, aki éppen olvas róla. Van ugye pozitív példa.

az elvek_1.jpgIgazából ezért nem hagytam abba.

Itt volt ez a dögmeleg augusztus, amikor az ember leginkább talán egy strandon hevert volna egész nap. Mégiscsak fürdővárosban lakom. Bár így utólag ezt nem vettem észre.

Az olvasás is a reggeli buszra maradt.

Könnyen függővé válok. Mármint szerző függővé. Vagy ezt már mondtam? Például van olyan író, akit még kazettán halottam, és azóta olvasom. Mondjuk, nem nevezném klasszikus értelemben dalszerzőnek, hiszen azok óta a dalok óta több dalszövegéről nem tudok, de a Szolid a Rita, meg a Szép gyári nap meggyőzött, hogy érdemes rá odafigyelni. Van mondandója.

No ilyen találkozás volt az is amikor a Szigeten kezembe került a pártmentessé vált Magyar Narancs. Ott olvastam egy fura nagyszakállú embertől valamit az Egotrip rovatban. Tetszett, de ugye az élmények sokasága. Azután a lap előfizetője lettem, ami idővel elmaradt. Nem úgy Mérő László, egy-egy könyvét elolvasom egyszer, azután időnként előveszem, beleolvasok és ámulok. Mérő világlátása elvarázsol, ha őt olvasom semmi sem bonyolult, minden logikus. Hja, a matematika varázsa. Az Az elvek csapodár természete (Tericim, 2008) valahogy eddig kimaradt. Megvettem az ötperceseket.

zabo.jpgMérő nem magyaráz, mesél. Mesél játékról, versengésről, elvekről, hitről, érzelmekről. Tudtad, kedves olvasó, hogy Barbie szerelmes G.I. Joe-ba? Egy érdekes történet a kooperációról. Mert az ősellenségek is képesek összefogni, ha anyagi érdekeik úgy kívánják. Ezt azért nem árt megjegyezni…

Azután ismét Daniel Pennac. Ez most jó is, meg nem is, mert a Malausse-trilógia harmadik kötetére akadtam rá, persze ismét kétszázért. Azért sokat elmond az könyvpiacról, hogy egy rajzos borító illusztráció, meg az, hogy a címben egy hülye nevű királynő szerepel elég ahhoz, hogy egy krimit gyerekkönyvként áruljanak. Igen a Zabo királynő baklövése (Ciceró, 2002) a gyerekkönyvek között bújt meg. Remélhetőleg senki sem úgy veszi meg egy gyereknek, hogy nem olvas bele. Belville ismét csodás, őrült figurák gyűjteményét vonultatja fel. Van benne, illetve nincs esküvő, mészárlás, rejtői börtön, csak itt nem főznek a rabok, hanem írnak, festenek… szóval művészi hajlamaikat élik ki. Azért csak el kéne olvasni a második kötet is…

ajándék.JPGMeg akadt itt egy háromszáz forintos mű is. Az ajándék olyan, mint a pofon: jobb adni, mint kapni – olvastam a hátsó borítón. Megvettem David Flusfeder: Ajándék (Új Palatinus Könyvesház, 2003) című könyvét. Megleptem vele magam, mert így egyszerre van meg az adás és a kapás öröme.

A helyzet az, hogy világ életemben zavart, hogy vannak olyanok, akik évekre visszamenőleg tudják, sőt számon tartják, hogy kitől mit kaptak, és ennek mértékében adnak ajándékot. Szerintem, nem az érték a lényeg. Szeretek olyan ajándékot venni, ami tényleg örömet okoz. Erre itt ez könyv egy negyvenes pasiról, aki versenyt csinál az ajándékozásból… aki híres akar lenni. Negyvenes vagyok és valószínűleg nekem is bizonyítási kényszerem van. Ezért írom most is ezt az olvasónaplót. Ezért görkorcsolyázom, futok, és ezért próbálok bizonyítani otthon és a munkahelyemen. Szoktam volt mondani, kiskoromba legenda akartam lenni… így sikerült.

Flusfeder negyvenévesen úgy lepett meg mint harmincasként Hornby. Úgy látszik, mi férfiak, minden korban tudunk válságot generálni magunknak.

hoci.jpgA hetvenes évek könyvespolcairól nem hiányozhatott a sárga szín. Az albatrosz sorozat. A ronggyá olvasott Rejtők, Chandlerek, Simenonok… Persze, ami a felnőttek az albatrosz volt az a magamfajta gyereknek a delfin. Csak azt tudnám, hogy miért pont tengeri állatok nevét kapták a sorozatok. Vízben nem is lehet olvasni.

Az évek során nálam is felkerült a polcra néhány ronggyá olvasott sárga könyv. Természetesen mind antikváriumi darab. Nem rég láttam, a Chandlereket újra kiadták, állítólag javított fordításban.

Még nyolcvanötben került a kezembe egy könyv, nem sárga, ronda zöld. Úgy kezdődött, hogy a császári trónkövetelő, egy dagadt kínai a reggeli kocogás közben, a Malibu-parton elvágódott egy döglött pelikánban. Amit ő tett oda.

Ha jó krimit akarok újraolvasni, akkor Ross Thomas könyvei az elsők között vannak. Ilyen a Hoci-nesze (Magvető, 1979), eredeti címén Yellow-dog contract, bár ez magyarul talán nem is hangzana jól. Szakszervezetről, sztrájkról nekünk itt Magyarországon nem sok fogalmunk van. Gaskó megmozdulásait meg inkább nem sorolom ide… Az államszocializmus nyaralásszervező szakszervezetein szocializálódva, vagy a mai szakszervezeteket elnézve, ezeknek nincs sok köze a munkásmozgalomhoz. Thomasnál meg épp a szakszervezeteket felhasználásával akarják… nem mondom meg, hogy mit is akarnak. Viszont elrabolnak egy szakszervezeti főmuftit. Na, nem Jimmy Hoffát, csak valaki hasonlót.

100-as.jpgEbbe keveredik bele az egykori kampánymenedzser, milliomos húgával, és titkos ügynök nagybátyjával együtt… Még mindig izgalmas, pedig tudom, hogy mi lesz a vége. Bár most a szakszervezeti rész jobban lekötött, mint maga a krimi.

Na és az amerikai szakszervezeti krimi mellé jutott még egy sárga könyv az amerikai segélyezési bizniszről. Bevallom Monok kapcsán vettem elő, csak, hogy arról olvassak, hogyan lehet visszaélni a segélyezéssel. Frank Leonard más könyvéről nem hallottam, mint az A 100-as box-ról (Magvető, 1978). Pedig, ha ilyen krimiket írt, jó lett volna. A 100-as box a városháza panaszirodája New Yorkban. Itt kezd dolgozni nyomozóként Ross Franklin, aki egy piti csalás után indul, és milliós buli nyomára bukkan.

jolán.jpgJa és meg lehet tudni a könyvből, hogy milyen is amikor a VS elvről (védd a segged!) kiderül, hogy nem működik. Érdekes az amerikai segélyezésről ’72-ben írt krimi, ma Magyarországon nagyon aktuálisnak tűnik. Nem a visszaélés miatt, hanem a segélyezettek szemszögének bemutatásában.

Hajrá Jolánka! (Jószöveg Műhely, 2009) Darabos Enikő könyvével nem tudok mit kezdeni. Jók az írások, de valami hiányzik. Hiányérzetem van. Szerintem elolvasom még egyszer, úgy egy-két hónap múlva.

Mert van benne valami…

…fekete betűk, fehér lapokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr246930079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.