A nyomor szambája
2014. november 03. írta: regulat

A nyomor szambája

Jorge Amado: Az éjszaka pásztorai

Van az emberben valami vágyakozás a szabadság, és itt most az egyéni szabadság iránt. És ilyenkor, ha értő tollú mesélővel találkozunk, akkor azt hisszük, azt hihetjük, hogy a nyomor is képes felszabadítani.

az éjszaka.jpgÉs mi olvasók azon vesszük észre magunkat, hogy irigyeljük a nyomort. Legyen szó akár Steinbeck vándormunkásairól, Rejtő kiköti vagányairól, vagy most éppen Jorge Amado hőseiről, az Az éjszaka pásztorairól (Kossuth, 1967).

Kedves csirkefogók… de leginkább a nyomor túlélői. Hordárok, utcalányok, mutatványosok, szerencsejátékosok, kóklerek… Olyan szívet melengető az életszeretetükről olvasni. Itt a fotelban. Mert ugye az utcán nem igazán szívesen találkoznánk össze velük. Nem hogy a szomszédunkba költözzenek…

De Amado mesterrel szívesen megy az ember Bahiába. Amado lassan hömpölygő meséje azt az időszakot meséli el, amikor Otália, a szinte még gyerek utcalány Bahiában élt, szeretett és meghalt.

Akkortól, amikor a szerencsejátékos Martim káplár visszatért a kényszerű száműzetéséből, mint nős ember, egészen addig, míg végleg el nem hagyta Bahiát…

Három történet, cca másfél év… lassan hömpölyög a lapokon át a cifra nyomorúság, az élet, a nevetés, a szerelem…

De hát így van ez: az ember belekezd egy elbeszélésbe, és ha nem vigyáz, belegabalyodik más történetekbe, mellékösvényekre téved, és mire észbe kap, máris arról beszél, amiről nem akar, és nem kíván, messze kalandozott céljától, és se vége, se hossza a csapongásnak.

Az első történet Martim káplár házasságának a története, és egyben Otália megérkezésének története, amelyben megismerkedünk a történetek szempontjából fontos „polgáraival”, és megtudjuk, hogy a házasság mennyiben változtatja meg a férfiembert… és azt, hogy az igazi barátságnál nincs erősebb kötelék.

A második történetből megtudjuk, hogy néha a sok barát nagy gondot jelenthet, de az égiek megsegítik az arra érdemest, még akkor is, ha néha összekutyulnak ezt-azt.

favela.jpgÉs végül megismerkedünk egy favela születésével, azaz a Macskanyúzó domb elözönlésének történetével, egyúttal az igazságszolgáltatás és a politika korruptságával, amely a szegény ember nyomorából is hasznot akar és tud húzni… ebben a történetben a főszereplők, Bahia nyomorultjai tulajdonképpen mellékszereplőkké válnak a fejük fölött folytatott játszmában…

...és Otália halálka után, Martim káplár végleg elhagyja Bahiát... [hogy ez így spoiler? Nem az a lényeg, hogy mi történik, hanem az, ahogyan...]

Amado mester szeretettel mesél az övéiről, Bahia népéről… az ő szemüvegén keresztül, ha nem is Grál lovagokról, de igazi népi hősökről szól a történet, akiket szeretni lehet, akiknek a botlásai megbocsájthatóak. Akik, ha bűnt is követnek el, csak a túlélésért teszik…

Semmiképpen sem azoknak ajánlom, aki pörgős akcióra, vagy nagy érzelmekre vágynak, de, akit megfog a nyomor romantikája… a lassan hömpölygő mese, az igen csak szeretni fogja.

Engem személy szerint jobban megfogott, mint az Antonio Balduino történetét elmesélő Zsubiabá.

 

(a kép forrása: http://blogdomeireles.com.br)

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr756856057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.