Lúzerirodalom
2014. szeptember 19. írta: regulat

Lúzerirodalom

"De tudd, hogy igazából minden bomba két csoportba osztható: amit te dobsz, és amit rád dobnak. Foglalj hát el, baszki, előnyös pozíciót a proletariátus önfelszabadításáért folytatott végső harcában."

vorosilovgrad.jpgAzt hiszem, ez a két mondat foglalta össze számomra Szerhij Zsadan Depeche Mode című regényét, de tökéletes esszenciája lehetne a következő műnek, a Vorosilovgrádnak (Európa, 2012) is.

"Nem sok minden változott is az elmúlt húsz évben" – mondja a kiadó mottónak szánt mondata a borítón, és tényleg. Nem sok minden változott. Még az előző regényhez képest sem.

Tulajdonképpen van a semmi. Az állóvíz... Aztán akad valami "feladat" amiért fel kell kerekedni, jön az utazás... valahova, de valójában sehova. Meg időnként jönnek víziók, néha szesztől, néha mástól... de leginkább valami szesztől. Aztán a végére valaki meg is hal. Tulajdonképpen tök értelmetlenül. ...és marad a semmi.

Ennyi a történet. Keserű, felröhögős... keurópai. Megint.

Ettől függetlenül én baromira élveztem Zsadan önironikus humorát, de azt be kell látni, hogy a Vorosilovgrad semmivel sem nyújt többet, mint a Depeche Mode.

Sőt talán pont attól fáradtabb egy kicsit, hogy nem tud túlnőni rajta.

Herman felnőtt, vagy valami olyasmi. Mindenesetre tíz évvel idősebb lett. Az is valami.

Harminchárom éves voltam. Régóta és szerencsésen egyedül éltem, a szüleimmel ritkán találkoztam, a bátyámmal normális viszonyt ápoltam. Volt egy felesleges diplomám. Valamilyen érthetetlen állásban dolgoztam. A pénzem épp elég volt arra, amit megszoktam. Ahhoz, hogy új szokásokat vegyek fel, már késő volt. Minden megfelelt. Ami nem felelt meg, azt leráztam magamról. Egy hete eltűnt a bátyám. Eltűnt, és nem is szólt előtte. Szerintem elégedett lehetek az élettel.

Mondja magáról, mielőtt elindul, mert valamit csak kezdeni kell a bátyja bizniszével, a benzinkúttal, meg az autójavítóval. Szürreláis utazás valahova a múltba, vagy valahova a jelenbe, hogy a helyi maffiózókkal vagy szembeszálljon, vagy megegyezzen, vagy valami. Igazából semmi.

Ez az egész regény egy nagyrakás „vagy valami…” a valóság és a víziók keveredése.

Nekem bejött.

De van egyfajta hiányérzetem, vagy mim…

Egyszer már így jártam az ismert magyar kalandregényíró és orientalista, meg az ismert amerikai orvoskrimi szerző műveivel, akiknek bár mindegyik regénye más, mégis nekem tizenkettő egy tucat. Nem hinném, hogy egy harmadik, erre a vonalra felhúzott Zsadan kötet is ennyire élveznék.

Nem mondom, biztos, lehet a negyvenévesek deliráló valóságáról is bitang jót írni, de abban bízom, hogy Zsadan következő regénye témájában komolyabb [biztos, hogy ez a jó szó?] lesz. Sajnos a történelem erre minden esélyt megadott neki

Bárhogy csűrjük csavarjuk, korunk hőse, úgy látszik, a lúzer. Hívják akár Rob Flemingnek, Vlagyimir Griskinnek, vagy Herman Koroljovnak. Legyen angol, emigráns orosz zsidó, vagy ukrán. Esetleg norvég, vagy magyar... férfi, vagy nő... Kinek mi jut elsőnek az eszébe napjaink lúzerirodalmáról

Ez egy ilyen kor… Lassan jöhetnek a negyvenes vesztesek...

És vagy jókat röhögünk ezeken az antihősökön, amikor néha magunkra is ismerünk [vagy önök kedves hölgyeim, az aktuális, netán a már lecserélt párjukat vélik felfedezni…] bennük, vagy nagyon fognak idegesíteni…

Az utóbbi esetben kéretik a regényt messzire kerülni.

Én várom a harmadik Zsadan regényt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr686712837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.