Az egyetlen őszinte dolog
2014. augusztus 27. írta: regulat

Az egyetlen őszinte dolog

Örkény István: Rózsakiállítás

A világon az egyetlen őszinte dolog a halál - mondja J. Nagy, az író. Meg előtte azt is, hogy ez - mármint a halála – élete első olyan munkája, amiben nem kellett hazudnia.

rózsakiállítás.jpgÖrkény István kisregénye a "Rózsakiállítás" (Szépirodalmi, 1979) szokás szerint a nyitott könyvespolcról került a kezembe. Szürke, fekete és fehér borítója, minden különösebb faxni nélkül céloz a témára, a halálra. 1979. Ezt a kötetet már valószínűleg nem dedikálhatta volna Örkény. Ez tényleg úgy néz ki, mint amit a halálára adtak ki. Maga a mű, az első kiadás 1977-es, amikor az író elkezdett barátkozni a halállal.

Furcsa volt így, vagy inkább ennek tudatában olvasni.

A történet annyi, hogy Korom Áron első filmjét a halálról szeretné forgatni. Lenne három szereplője…

A súlyos beteg, munkamániás nyelvész, bizonyos Darvas Gábor. Ő az időnek előtte. Mire a filmet forgatni kezdik, Darvas meghal. Nem tudja befejezni a nagy művét sem. Nem volt rá ideje. Az utolsó napjairól, már csak az özvegye mesél.

Aztán a szintén súlyos beteg virágkötő, Marika, aki megpróbál rendezett, lezárt ügyeket hagyni maga után…

…és nőbolond, kedves bohém J. Nagy, az író, aki felkészülten vág neki a nagy útnak...

Igen, J. Nagyban könnyű meglátni Örkényt, aki valószínűleg a kisregény megírásakor már tisztában volt a szívbetegségével. Megírta, hogy hogy szeretné.

Ő, nem csak J. Nagy, ugyanúgy benne van Darvasban, vagy éppen Marikában… Sikerült ebbe az alig több mint száz oldalban megírni mindazt, amitől félünk, amin gondolkodunk, amikor a saját halálunkon gondolkodunk.

Az elutasítástól, az elfogadásig.

A félbehagyott élettől, a lezártig.

Örkény barátkozik a halállal.

Teszi ezt a maga módján, kicsit groteszk módon. Mégis bölcsen és szerethetőn.

Talán pont ilyen lett volna Korom Áron filmje, a Rózsakiállítás.

És hiába idézem most az utolsó bekezdést, akkor sem spoiler, hisz a lényegen, a halálon nem változtat.

…Az ezt követő filmriport – „Látogatás egy 95 éves vízimolnárnál” – hatásos ellenpontnak bizonyult. Ettől a jó kedélyű, ma is tevékenyen munkálkodó öregembertől megtanulhattuk, hogy nemcsak meghalni lehet, hanem egészséges életmóddal, a káros szenvedélyek kerülésével meg is tudjuk hosszabbítani szép és mindnyájunknak oly drága életünket."

vége

Mert Örkény már csak ilyen…

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr486642853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.