Útikönyvnek nem jó
2014. június 27. írta: regulat

Útikönyvnek nem jó

Sinclair Lewis: Sam Dodsworth Európában I-II

Hogyan látta egy amerikai a húszas évek Európáját? Milyen volt az újvilági polgár szemével az óvilág? London, Párizs, Berlin, Velence… és hogy nézte le Európa az amerikaikat.

 lewis.jpgHa valaki erre lenne kíváncsi, akkor ne is kezdjen bele Sinclair Lewis Sam Dodsworth Európában I-II (Pantheon, 1929), vagy az újabb kiadásokban  egyszerűen csak a Dodsworth című regényébe.

[Persze nem tudom, hogy az élvezeti értéket vajon befolyásolta-e, hogy ez nyelvtanilag az eredeti amerikai megjelenéssel egyidős fordítás… mondom másképp, nem tudom, hogy a későbbi kiadásokban változattak-e a szövegen. Írom mindezt azért, mert például a Babbittban határozottan zavart, hogy például a Republikánus párt Köztáraság pártként szerepelt.]

Tehát Dodsworth. Zenith [Lewis fiktív amerikai nagyvárosa] prominens személyisége. A gazdag technokrata autógyáros. Babbitt után ismét egy tipikus amerikai, egy self made man.

És most gyorsan be is fejezném a Babbittal való összehasonlítást, de maga Lewis is összehasonlítja őket egy félmondatban még a 22. oldalon.

Ha definiálni akarnók, hogy azt, hogy mi volt Sam Dodsworth ötvenéves korában, legegyszerűbb volna felsorolni, mi nem volt. Tehát: mindenekelőtt nem volt benne semmi abból, amit a legtöbb európai az amerikai iparvezérekről képzel. Nem volt aféle Babbitt…

Mert bár személyiségükben különbözőek Babbitt és Dodswort meglepően hasonlítanak. Nem csak abban, hogy jó módúak, bár nem arisztokraták (már amolyan amerikai arisztokraták). Hogy mind a ketten jól nősültek, ötvenesek, két mondhatni felnőtt gyerekkel… és mind a ketten kitörnének a mókuskerékből…

Szóval a mi hősünk története kis bevezető után ott kezdődik, hogy eladja a cégét. Ez lehetőséget ad arra, hogy fiatal csinos nejével, Európába utazzon… nem csak úgy egy-hétre, egy hónapra, hanem ameddig kedvük tartja… ha még az esküvő előtt megígérte neki.

Csak pár évig közbe jött ez meg az.

Hogy mit is vár az úttól? Kultúrát, feltöltődést, romantikát, a házassága felfrissítését.

Na ebből lesz egy fejlődésregény, mert addig amíg Babbit csak feszegeti a ketrecet, addig…

Bármennyire is reménykedtem a regény bizony nem egy bédekker. Nem a látnivalókkal, hanem a korra jellemző társasággal foglalkozik, a londoni jobb körökkel, a párizsi művészvilággal, a olaszországi ingyenélőkkel, a lecsúszott porosz arisztokratákkal…

És közben szép lassan Franről, az erkölcsös, puritán amerikai feleségről, lehull a lepel… az olvasó, akárcsak Dodsworth kénytelen belátni, hogy a csillogás mögött valójában egy elviselhetetlen, úrhatnám, hisztérika lakozik.

Mondhatni európai lesz… azaz olyan, aki pökhendi módon lenézi az amerikaiakat, butának, hangosnak, felszínesnek tartja őket… még a férjét is. [hogy ez száz év alatt mit sem változott!]

Fejlődés regény ez. Kettő is. Az asszony visszafejlődik, míg a férj magára talál…

Az útja azért érdekes mert nála is megtalálhatóak azok lényeges állomások, mint Babbittnál.

Megvan a lecsúszás, az alkohol. A félrelépés, az új szerelem… a visszatérés… de Dodsworth ebben is több, talán jobb, mint Babbitt…

Bevallom, én Dodsworthöt az első pillanattól kedveltem, és szurkoltam, hogy a nagy utazás a megfelelő kikötőben érjen véget.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr946434669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.