Nem nagy leleplezés
2014. május 09. írta: regulat

Nem nagy leleplezés

Takács József: Játékszabály

Van annak valami furcsa bája, hogy azt olvasom, ami másnak nem kell, mert lássuk be, a Nyitott Könyvespolcokra még nem azért kerülnek kötetek, hogy de jó lenne, ha máshoz is eljutna. Pedig…

játékszabály.JPGPedig sokszor olyan könyvek kerülnek a kezembe, amikért kár lenne, ha elfelejtődnének. Tudom, hogy nem mérvadó, hogy egy könyvet hány ember jelölt olvasottnak a moly.hu közösségi portálom, mostantól mégis rájuk fogok hivatkozni azzal, hogy megemlítem, hogy ezt a könyvet hányan olvasták velem együtt… szerintem sokat elmond.

Mindezt a mellébeszélésnek tűnő bevezetést azért írtam, mert például Takács József Játékszabály című kötetét (Szépirodalmi, 1988) a moly.hu majd százezres közönségéből úgy tűnik, hogy csak én olvastam.

Én mondjuk azért, mert engem megvett a fülszöveg, ami azt ígérte, hogy most Gogol Revizorjának a nyolcvanas évek végi magyar verzióját fogom kapni, plusz még nyolc kritikus hangvételű, helyenként csípős humorú novellát. Ez azért így eléggé vonzó. Meg rémlett valahonnan egy tévéjáték, ahol egy vidéki fürdőhelyen, szezonon kívüli megszálló írót, valami főmufti rokonának nézik… Szóval ismerős volt a címadó történet.

Sőt a novellák közül is több, a karrierért családot, szerelmet feláldozó (itt éppen) orvos története, a Hosszú az út hazáig. (halkan jegyzem meg, hogy a Disznótor-ban ez azért keményebb) Ismerős a nemzedéki vita, a Szégyen története, meg a felelőtlen tervgazdálkodásról szóló történetek, a Ha így is jó, meg a Győzelem.

Mind-mind ismerős történet, szinte látom a filmkockákat magam előtt, és halványan, vagy erősebben ugrik be egy-egy mű, egy-egy hasonló témával foglalkozó írás…

Takács József minden írásában azt érzem, hogy ezt már megírták, megrendezték. És minden írásában megcsillan az a plusz, amiért nem is lenne baj, hogy ő most a saját szavaival… csak aztán valahogy megszürkül. Főleg a címadó kisregényben. És ettől az a valami hiába csillan, még sincs ott, hiába mutatja meg magát, még sem válik igazivá.

Persze lehet, hogy mindezt a közben elmúlt negyedszázad mondatja velem. De a kötet történeteinek nagy része ma sem idegen élethelyzet. Ha mást nem ezért érdemes elolvasni, hogy rádöbbenjen az ember, nem változott itt semmi.

Ez a kötet nem nagy leleplezés, de biztos, hogy korkép és kórkép egyben. Olyasmi amit ismerni kell, amit nem szabad elfelejteni, amit nem lehet elégszer elmondani… amiből tanulni kellett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr446144050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.