Parasztok
2014. január 24. írta: regulat

Parasztok

Ferdinando Camon: Az ötödik rend

Én városi gyerek vagyok. Nem mondom parasztot ismertem egy párat, de földművest… azt keveset.

otodik.jpgAnnyira városi környezetből jövök nagyszüleim nyomdászok, meg vasutas, meg szövőnő, a szüleim technikusok, hogy az csak na, még azok a rokonok is városiak, akiknek legalább a háztájin keresztül közük volt a földhöz. Ráadásul úttörőtáborba jártam, nem a dédihez falura… nem azt mondom, hogy ismeretlen a terep, de idegen.

Bajban is vagyok, amikor paraszt regényeket olvasok. A falusi élet… még a magyar is, nem hogy a külföldi, pedig – ez háborús történetek olvasásakor jön vissza – a paraszt az paraszt szülessen bárhová, és most itt a földművesekre gondolok elsősorban.

Amikor Ferdinando Camonnak, a Pó-völgyi parasztokról szóló Az ötödik rend (Európa - Modern Könyvtár, 1979) című regényébe belekezdtem nem is igazán tudtam, hogy mit várjak.

Főleg, hogy a mű önéletrajzi ihletésű.

Azért valahol belül valami olyasmire számítottam, hogy a… [nem kéne hazudozni nem számítottam semmire, egyrészt jobb híján vettem le a nyitott könyvespolcról, másrészt megtetszett a fülszöveg titokzatossága és az Attilára a hunra való utalása.]

Az „ötödik rend” a Pó-völgyi parasztok hosszú évszázadokon át változatlan életében a mesék, az örök érvényű példázatok, a mítoszok valósága az igazi, mert bármikor megismétlődni kész valóság…

mondja a fülszöveg.

Valami kísérteties, mitikus, talán együgyű mesét vártam. Be kell vallanom, hogy az áradó, gyakran egy egész oldalt kívánó mondatok zavartak. Nem tudtam felvenni a mese valódi ritmusát. A kamasz gyerek mindent egy levegővel elmondani akaró szövegét, aki addig akar beszélni, amíg a felnőtt figyel. Ezért nem tagol, hanem önti a szavakat, és ez néha nehezen érthető katyvasszá válik. Mint nekem Camon regénye.

De feladni, abbahagyni, nos az eszembe sem jutott, mert még az elején megvett, pont a kamasz nézőponttal, a hasonlataival, a világlátásával, hogy természetesnek fogja fel a világát, annak mítoszait…

Nagy falu az enyém de kevés házból áll és azokhoz is úttalan utak vezetnek így aztán nem ismerjük egymást sőt a halászokról akik délen laknak ott ahol a folyó gátak híján elönti a földeket és idő előtt tengerré öblösödik senki se tudta hogy léteznek mert fényes nappal sohasem mutatkoznak én fedeztem fel őket egy portyám során amikor másfelé nyomultam előre mint rendesen,...

És ez csak az első tagmondata az első mondatnak. Az első levegővétel, egyszerre szeret bele az ember a világlátásába, és egyszerre kezdi tépni a haját a szörnyű központozás miatti már-már olvashatatlanságától.

Hát erről beszéltem.

Majd talán egyszer, amikor reggel kiheveredek a fűbe és előveszem a könyvet, hogy a 144 oldalát egyvágtában… majd akkor valószínűleg szeretni fogom. Most ez nem sikerült felhőtlenre. Pedig érzem, hogy jó. De most nem mindig voltam vevő a paraszti világ egyszerű csodáira.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr315779690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.