Azt hiszem ez lett volna a nagy mutyikönyv… vagy valami hasonló. Híres magyar csalások, vagy legalább a szocialista összeköttetés vámszedői… de nem lett.

Nem tudom, hogy annak idején Szekeres Károly bíró úrelvtárs könyvei mennyire voltak népszerűek a bűnügyi történetek kedvelői között, elvégre valamiért csak kiadták legalább tíz könyvét, de gyanítom, hogy amennyiben az volt, úgy a népszerűséget nem írói kvalitásának, hanem a krimikedvelőket is sújtó hiánygazdaságnak köszönhette.

Bár egy könyvéről, az A Határon történt címűről azt hallottam, hogy tényleg jó.

Viszont nekem a KMO Nyitott könyvespolcáról a Kéz kezet mos?... - Egy bíró naplójából (Kossuth, 1976) című kötetet sikerült leemelnem. Ha valaki jelen poszt után úgy érzi, hogy neki mindenképpen ezt el kell olvasnia, csak javasolni tudom, hogy a bevezetőt ugorja át, mert abban a szerző azt fejtegeti, hogy az ihletet maga Kádár elvtárs és Brutyó elvtársnak a beszéde (az utóbbiból idéznék magam is) szolgáltatta.

…a növekvő lehetőségeket egyesek önző módon a közös tulajdon rovására, saját vagyonosodásukra próbálják kihasználni, ügyeskedésekkel, a törvények kijátszásával jogtalan vagy indokolatlan előnyökhöz jutnak…

Ez egy 1975-ös beszéd.
Ha a közös tulajdont kicseréljük közpénzre, lehetne tegnapi is.

A Bíró úr tálal kilenc esetet… ha jobban belegondolunk kis változtatásokkal a többség ma is megállja a helyét. Csak a módszerek változnak… néha még azok sem. Lám, lám már a hetvenes években is számláztak el nem végzett munkáért…

Lehetne jó is a könyv. De nem az. Jóindulattal is maximum közepes.

Pedig van a történetekben lehetőség, csak éppen a szerző... Nem tudja kiaknázni, valami hiányzik. Valószínűleg a tehetség.

Bírónk - ki tudja milyen megfontolásból - nem konkrét eseteket ír meg, hanem a konkrét esetek alapján valami krimi szerűséget próbál gyártani, azzal a tanulsággal, hogy a bűnös a végén elnyeri méltó büntetését, meg azzal hogy a legravaszabb szélhámost is lebuktatja valami apróság, amit a szorgalmas kisember, jelen esetben könyvelő, vagy ellenőr fedez fel…

Nem lenne ez rossz, ha megmaradna a konkrét eseteknél, az érdekes lehetne. De nem, a bíró úr eseteket gyúr egybe, döcögős párbeszédeket gyárt… nem jó. Nem pörög. Értem én, hogy bíróként megpróbált elfogulatlan marad, meg érzelemmentes maradni… lehet, hogy úgy kellett volna megírnia ezeket a történeteket. Jogász szemmel. Úgy megállná a helyét, de így félúton megakadva a krimi, és az ismeretterjesztő tanulmány között…

Azért a téma válsztás, és az írói kvalitás alapján el gondolkodik az ember, hogy csak nem mentett fel a bíró úr a kiadótól valakit, hogy a könyvei megjelenjenek... [ezt csak rossz viccnek szántam]

Ugyanakkor egy valamiért mégis érdemes a kötetet elolvasni.

És pont annak a huszonéves korosztálynak, akik voltak olyan szerencsések, hogy a rendszerváltásnak becézett időben még nagyon kicsik voltak, vagy még meg sem születtek. Olvasom róluk, hallom tőlük, hogy a Kádár-korszakot a puha diktatúrát valami igazságosabb, egyenlőbb, biztonságosabb kornak tartják, ahol az ember nem volt kitéve gátlástalan szerencselovagoknak… Nekik ajánlanám a könyvet, hogy lássák, nincs új a nap alatt.

Csak a rendszerek, és módszerek változnak.

Az emberek nem.