Kukkolóknak
2013. május 16. írta: regulat

Kukkolóknak

John Updike: Párok

 

Minden emberben ott lapul valahol voyeur, csak ugye az nem mindegy, hogy hol meg hogyan tör ki mindez belőle, mert ugye nem mindegy, hogy a függöny mögül lesi valaki a szomszédjai életét, vagy egy fáról fürkészi távcsővel a hálószobatitkaikat.

updike.jpgAz olvasás is egyfajta voyeurség, csak itt – jobbára – képzelt emberek titkait fürkésszük teljesen legálisan, és [most jön az a része a gondolatnak, ami valójában nem igaz! szóval] …és nem kell attól félnünk, hogy lelepleződünk. Pedig de! Az ember gyerekérő sokat elárul a könyvespolca. …meg a kezében tartott könyv borítója. Lássuk be, ezért is háborodtak fel a Fejős regények olvasói a kiadó új borítóitól, és pont ezért nem szerettem John Updike Párok (Victoria, 1990) című könyvének azt, akarom mondani ezt a kiadását.

Újraolvastam.

Annak idején – huszonévesen – az tetszett Updike könyveiben, hogy a központi téma a kapcsolati válság, vagyis inkább a házzasságtörés. Mert néha még az is megkérdőjelezhető, hogy a közömbösségen kívül van-e valami kapcsolat a regényeinek főszereplői között… És a házasságtörés folyamodványaként jut nekünk olvasóknak ezekben a regényekben szex bőséggel. És nem csak úgy körülírva, elmismásolva, hanem már-már a pornó szintjén lévő naturalizmussal. Bele a közepébe…

Na most őszintén, amikor az ember, majdnemhogy a legyet is röptében, olyankor az ilyet nem lehet nem szeretni.

Azóta lehiggadtam, ezt lehet válogatósságnak is nevezni, tehát a legyek hidegen hagynak [ha repülnek, ha állnak], így most kicsit több idő jutott a mondanivalóra. Most is tetszett.

A hatvanas évek elejének amerikai kisvárosa Tarbox, a majdani előváros. Ide költözik be egy új házaspár, Ken és Foxy. Akiket befogad a kisváros fiatal (harmincas) felső középosztálybeli házaspárjainak csoportja. Érdekes csoport ez, semmi (már vallás, származás, politikai nézetek, munka, meg ilyesmi) nem köti őket össze csak a társadalmi helyzetük. Jómódú, kisgyermekes házaspárok. Kent és Foxyt is igazából csak azért fogadják be, mert Foxy terhes.

Élik a – mondhatni szürke – mindennapi életüket sportolnak, partyznak, gyereket nevelnek és félrekefélnek… jobb híján. Ez a kitörési pont. Meg az elköltözés. Több opció nincs.

A félrelépés, a házasságon kívüli kapcsolat, számukra az élet. A valóság. A világ. Amikor történik végre valami. És bár a falu bikája címre Piet, az építési vállalkozó lenne a jogosult, azért a többi férfi sem marad tétlen. Ha meg egy pár lelepleződik, hát akkor sem dől össze a világ, csak a másik felek félrelépését szentesíti a dolog.

Ebbe a kommunaszerű létbe egy dolog nem fér bele. A szerelem. Pontosabban a kölcsönös, a házasságot felrúgni bíró erejű szerelem. Nem véletlen, hogy a társaságnak nincsenek sem egyedülálló, azaz a házasságokra veszélyt jelentő, sem gyermektelen tagjai. Az utóbbi ugyanolyan kötöttségnélküliséget jelent a szemükben, mint az egyedülállóság.

Minden belefér, ami és amíg nem veszélyezteti a status quo-t.

És akkor Piet és Foxy egymásba szeret….

Így, húsz év után újraolvasva, sokkal inkább a status quo fenntartása ragadta meg a figyelmemet, mint a szex. A látszat és a valóság ellentéte. Hogy mennyire barátok a barátok, ha valaki felrúgja az íratlan szabályokat, amibe a házasságtörés belefér, de a válás a különélés, a sikertelenség már nem. Tényleg ez volna az amerikai álom?

És ez a habos-babos, kípszmájlos díszletek mögé pillantás, azt hiszem ugyanolyan kukkolás, mint a hálószoba titkok fürkészése, főleg, hogy ebben a regényben a kettő gyakorlatilag egy és ugyanaz.

Úgyhogy kedves kukkolók, azt hiszem, ez a ti, vagyis inkább a mi könyvünk.

 

Ez után mi sem természetesebb olvasmányválasztás, mit egy Útmutató az elkárhozáshoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr335303591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.