Menekülés a szerelembe
2013. május 11. írta: regulat

Menekülés a szerelembe

Jan Otcenasek: Romeo, Júlia és a sötétség

Hmmm… a szerelmes regényekre (és itt most tényleg a szerelmes regényekre gondolok, és nem azokra a romantikusnak mondott művekre, ahol a lényeget - többé vagy kevésbé naturális ábrázolásban - az adja, hogy a hős ránehézkedik a hősnőre) szokták volt mondani, hogy igazából nem a hímnemű közönséget célozzák. Aztán az ember - vagy bevallja, vagy nem, de - időnként olvas ilyen műveket. 

rjs.JPGNem mondom, hogy mindig, de jobbára valamilyen külső nyomásra. És ez a külső nyomás általában nőnemű. Vagy pedagógus. És némelyik darab a kedvencévé válik. Nekem ilyen Boris Viantól a Tajtékos napok.

Meg vannak azok a szerelmes regények, ami csak úgy… mert hallott róla, vagy látta filmen, vagy mitt’om én. Nekem most került a kezembe – hála a nyitott könyvespolcnak – Jan Otčenášek regénye a Romeo, Julia és a sötétség (Európa, 1970).

A történet egyszerű.

Prága 1942 június. Az éppen érettségiző Pável egy parkban összeakad egy síró lánnyal, Eszterrel. Eszter zsidó, aznap kellett volna jelentkeznie, hogy deportálják. Hirtelen ötlet(?), szerelem első látásra(?), vagy csak a kamaszos hév, segíteni akarás arra ösztönzi Pávelt, hogy a lányt magával vigye és elrejtse az apja szabóműhelye mellett kialakított diákkuckóban.

Egy árja Rómeó és egy zsidó Júlia menekül a valóság elől ide. De a valóság a megszállás, a veszély, a felelősség elől nem lehet elrejtőzni. Felemészti őket… menekülnének… és a Eszter, ez a zsidó Júlia végső lépésre szánja el magát.

Számomra ez a regény nem a szerelemről, hanem a felelősségről szól. A tettekről és a következményekről, vagy inkább a következményekkel számolásról.

Amikor Pável magával viszi Esztert, nem gondol az esetleges következményekre egyszerűen csak az emberség, a sajnálat, a segíteni akarás munkál benne. Aztán ráébred az esetleges következményekre. Hogy veszélybe sodorta magát, a szüleit, a szabósegédeket (hiszen a műhely egy helységében rejtegeti a lányt), sőt a háznak, ahol a műhely van a lakóit is. bele sem gondol, hogy a titka kiderülhet, mégpedig kiderül.

Pável apja jelesre vizsgázik, bár retteg a fia cselekedetének a következményétől, mellé áll. Mert szereti. És benne a szeretet erősebb a félelemnél. Igazából az egy kollaboráns lakó, Rejsek kivételével a ház összes lakója bizonyítja, hogy az emberségük legyőzi a félelmüket. Ugyan nem szállnak szembe a megszállókkal, de nem is árulják el Esztert. Talán megpróbálnak kívülállóként viselkedni az őrületben. Pedig valahol mindég is mindenki tudja, hogy nem lehet.

Hogy ez a szerelem mennyire szerelem és mennyire csak a körülmények játéka, a valóság elöli menekülés… Nem tudom, de én inkább annak érzem, mint szerelemnek. ha nincs a háború, ha nincs a megszállás, ha nincs a félelem… Nem hiszem, hogy máskor, más körülmények között egymásra találtak volna. Nem szerelem ez, csak egy szelep, ami levezeti a rettegés feszültségét.

Eszter… nos Eszter menekül. Menekül a sorsa elől. Menekül a szerelembe. És végül menekül Pável védelmében. Menekül, hogy Pável élhessen, hiszen ha megtalálják…

És Pável élni fog. A regény kezdetén Pável fekszik a diákkuckó ágyán, és nem akar élni.

Aztán megadja magát.

Az életnek.

Jó ez a regény, még akkor is, ha nekem nem szerelmes könyv. Nekem az igazi (fő)hős Pável apja.

 

Most újraolvasás jön. Szintén kapcsolati fronton. A Párok Updike-tól.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr255294621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.