Csúszos utak
2012. december 20. írta: regulat

Csúszos utak

Max von der Grün: Csúszós utak

Van az úgy, hogy az ember nem vágyik többre, mint egy krimire, és ha a borító nem igazít útban, olyankor a fülszöveg (már, ha van) vagy a beleolvasás alapján dönti el, hogy jó lesz-e az.

csuszos_2.JPGNa most, amikor a Nyitott könyvespolc könyvei között keresgéltem, akkor Max von der Grün Csúszós utak (Európa, 1973) című műve esetében a borító és a fülszöveg nem segített, de az biztató volt, hogy rögtön az elején találtak egy hullát, meggyanúsítottak egy olasz vendégmunkást, és a főhős, Maiwald nem hitte el, hogy az olasz lenne a gyilkos.

Persze, hogy azt mondtam magamnak, hogy kriminek pont jó lesz. Jónak jó lett, csak éppen nem krimi, mert ugyan a rendőrség nyomoz a Schiffer lány halálának ügyében, de ez a történet szempontjából szinte mellékes.

A lényeg, hogy van egy ötvenes éveiben járó főhősünk, aki tartálykocsit vezetne, ha a gerincsérve ellenére tehetné, így viszont a műhelybe kerül, és jó munkásember és szakszervezeti tag lévén tagja lesz az üzemi bizottságnak. Egy szép napon, amikor a jómunkásember hősünket éppen megjutalmazzák jómunkásember voltáért, észreveszi, hogy a főnökség a telephely minden jómunkásemberét lehallgatja. Az irodistákat nem csak a melósokat. Hősünk bizonyítékot, azaz a lehallgatott beszélgetésekről készült aktákat megszerzi és harcba száll a vállalatvezetéssel…

Mondhatnám, hogy ennyi a történet, és még nem is hazudnék vele, de a regény a történetnél jóval több. A ’70-es évek eleji nyugat-német ország társadalmi feszültségeinek sorát villantja fel. Nem, megoldást nem kínál, csak ismerteti a problémát.

csuszos_1.jpgMert csúszós utakat nem az időjárás, hanem az élet produkálja…

Rögtön az elején ott az idegenek, azaz a vendégmunkások és bevándorlók problémája. Mint említettem a gyilkosság első számú gyanúsítottja az olasz vendégmunkás. Az emberek (mármint a németek) idegengyűlölete egyből fellángol, igaz „csak” nem engedik be az olaszokat a kocsmába. Aztán amikor megjelennek a törökök, sőt kiderül, hogy a gyilkosságot is egy török követte el, a törökök szállásául szolgáló barakkokat felgyújtják… Ausländer Raus!

Aztán Maiwald harcában magára marad a szakszervezet, az újságok kihátrálnak mögüle, mert ugye a politikai érdekek. Aztán váratlan (és titkos!) segítséget kap a kommunistáktól és az olasz vendégmunkásoktól. A hetvenes évek elején járunk a kommunisták, a szélsőbalosok gyanúsak… Ne feledjük 1972-ben a szélsőbalos és a terrorista, szinte szinonimának számított. A RAF (Vöröshadsereg Frakció) a Baader-Meinhof csoport sorozatosan hajt végre merényleteket. A külföldi terrorista kapcsolataik felmérhetetlenek, bár még a regényben innen vagyunk a palesztinok olimpiai túszejtésén… Ezekről von der Grün nem beszél, még csak nem is utal rá, de valahogy benne van a regény hangulatában. Mint ahogy az olasz vendégmunkások kapcsolata a német kommunistákkal lebegtetett párhuzam a BR (Vörös Brigádok) és a RAF kapcsolatára. Nem véletlen, hogy a könyv végén a kommunisták egy gyerekeket felhasználó akcióján, csak az olasz vendégmunkás nem háborodik fel, mondván, hogy nem az a lényeg, hogy hogyan csinálják, ha jó ügyért teszik.

Ott van benne a társadalmi csoportok szembefordulása.

Maiwaldék utcájában még csak kezdek elkülönülni a jómódúak és a melósok. A „zöld oldal” kertes családi házainak lakói a sorházas oldal lakóitól, de Maiwald munkahelyén az irodisták, már egyáltalán nem vállalnak közösséget a sztrájkoló sofőrökkel és műhelybeli dolgozókkal.

Meg a sorok között ott van még a negyedszázaddal korábbi világégéssel való megbékélés igénye. Maiwald szolgálta a III. Birodalmat. Igen megtörtént. És? Nem büszke rá, nem szégyelli a negyedszázaddal korábban történteket, tényként kezeli. Ilyen is volt… tovább kell, kellett lépni.

És persze ennek az egész katyvasznak a kihatása a szürkülő házasságára, munkájára, egészségére… az már csak hab a tortán.

Szóval nem tudom, hogy minek is nevezzem Max von der Grün regényét. Nem krimi, az biztos. De nekem tetszett, pedig még véletlenül sem ilyenre vágytam. Ott a helye a hajókofferban.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr764975401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.