Tudom, hogy divatos leszólni a keleti blokk háború utáni, ideológiával rendesen megpakolt irodalmát, de azért néha nem árt újraolvasni belőle néhányat, mert vannak köztük érdekességek és gyöngyszemek. Már, ha valaki szeret fejlődésregényt olvasni.

A séma látszólag egyszerű: Pista, vagy Mari éli nyomorú, kizsákmányolt életét, érzi ő, hogy nem jól van ez így, hogy lehetne több, meg jobb, de ebbe született ez jutott neki. Aztán történik valami (ez a valami ez tragédia, vagy tragédiát előre vetítő esemény… szerelem, vagy halál, vagy valami ilyesmi…), aminek kapcsán meghallja a párt szavát és rájön, hogy csak a láncait veszítheti. Megrázza magát, a napba néz, és elindul a jobb emberré váló öntudatos munkások [néha értelmiségiek, de leginkább munkások] útján.

Ennek akciódús változata, a hogyan lett(em) partizán, típusú, néha romantikus eposz. Főleg ha a szerző személyes élményeiből táplálkozik a mű.

Na, most itt van Harry Thürk az A Hét hold völgye (Magvető, 1964) című munkája, ami gyöngyszem a maga nemében.

Harry Thürkről nem árt tudni, hogy az NDK egyik legnépszerűbb írója volt, aki szerette a kihívásokat, Kelet-Ázsiát, utálta a háborút… éppen ezért sokat foglalkozott vele, de ez a partizánromantikus eposza visszanyúlik az ifjúságához.

A kis Lothar (Harry) Dél-Lengyelországban német nemzetiségiként látta meg a napvilágot, akárcsak hőse Rudek. A háborúig, sőt még alatta is vasúti pályamunkásként dolgozott, mint Rudek. De ő nem lett partizán, mint Rudek, hanem beállt a birodalmi hadseregbe, a Wermachtba. Vagy nem lett szerelmes, vagy későn hallotta meg a párt a szavát. No mindegy. Mert mondanivalójának a lényege a kirekesztettség.

Valahol a Beszkidekben játszódik a történet. Épül a vasút, hogy a Harmadik Birodalom gyárait ellássa nyersanyaggal. A környéken partizánok által ellenőrzött terület, az övezet, ahonnan ki-kicsapnak a vasútra…

Itt dolgozik ez a német nemzetiségű fiú, a Rudek. Aki pusztán származása miatt, a megszállást követően elveszíti az addigi helyét a világban. Nem fér be egyik polcra sem, hiszen a lengyeleknek német, a birodalmiaknak polyák. Megpróbál túlélni, és még át is vészelné talán a helyzetet, de beleszeret egy lengyel (pontosabban zsidó) lányba, Martynába… Gyülekeznek a felhők a Hét hold völgye felett.

Maga a völgy neve, illetve a névadás története, a tolerancia hiánya, az idegentől való buta félelem a történet lényege. A párt szava csak körítés…

Thürk könyve azért is jó, mert nem szimplán egy történetet, Rudek történetét kapjuk, hanem amolyan „betétként” elmesél még néhány történetet, mondhatni szólót táncoltat a szereplőkkel… csak, hogy tudja a kedves olvasó, hogy honnan indultak és hova tartanak.

Ahhoz képest, hogy partizánromantika, nem egy eseménydús történet, inkább tépelődés, hogy ki lehet-e maradni az egészből, úgy hogy az ember mégis megőrizze emberségét.

Thürk válasza, hogy nem lehet, én meg mosolygok, hogy ő aztán tudja… Pont ő, aki a „sötét oldal” harcát vívta…

Van ebben a könyvben valami, amiért kiemelkedik az általam olvasott partizánromantikás művekből. Gondolom egyrészt ez volt az oka Thürk népszerűségének, másrészt köszönhető Mándy Stefánia fordításának.

Nem, nem hiszem, hogy ennek a könyvnek ott lenne a helye a hajókofferban. Kicsi az esélye, hogy újraolvassam, de

…de nem bántam meg, hogy levettem a Nyitott Könyvespolcról. Pedig a név és a cím alapján valami egészen másra számítottam.

A következő könyv Dieter Ott magyar vonatkozással is bíró könyve lesz, az Az ördöngös Caprioli… már, ha túlélem. Most éppen ott tartok, hogy kiolvasom, ha beledöglök is!