Lefelé a lejtőn
2012. szeptember 08. írta: regulat

Lefelé a lejtőn

Balázs Anna: A bukott lány

Ha szóba jönnek a könyvek, meg hogy kötelező és ajánlott olvasmányok, abban sokan egyetértenek/egyetértünk, hogy valahogy nem az igazi. Pedig ugye ezek nem csak irodalomtörténet megismertetését célozzák, hanem erkölcsi, etikai útmutatóként is van némi szerepük. Már, ha az olvasó azonosulni tud a szereplőkkel, a helyzetekkel.

bukott.JPGLehet fújolni, de nekem sok hőssel ez nem sikerült. Igaz, ha tizenéves koromban, azaz a nyolcvanas évek viszonylagos gazdasági jólétében kerül a kezembe Balázs Anna könyve, az A bukott lány (Kossuth, 1966), lehet, hogy azt is csak eltoltam volna magamtól.

Nem biztos, hogy megfogott volna akkoriban a tizenhét éves Oszkó Ilona, az Ilus története melynek végén javítóintézetbe kerül. Pedig gimnazistaként már ismertem szponzorált lányokat… mert, hogy Ilust is szponzorálják

Szóval Ilus története nem a javítóban kezdődik, hanem itt ér véget. Balázs Anna az oda vezető utat keremutataja.

A hatgyerekes, mélyszegénységben élő családot. Az iszákos apát, a kilátástalanságot, és a vágyat egy jobb egy könnyebb élet után. Proliregény ez a javából. És mindezt egyből három ízben. Az anya, Ilus, és az apa szemszögéből.

Mind a három történet, mint három kisregény megállná önállóan a helyét. Mégis így egyben kicsit sok. Bevallom harmadszorra már nagyon untam. Főleg azért, mert Balázs Anna, ha el is ismeri szereplőinek a felelősségét, de valójában felmenti őket. Mindannyian a körülmények áldozatai…

reszegek.jpgMég Oszkó Antal, az iszákos apa is. Mert különben ő lenne a bűnös mindenért, mert ha ő nem iszik… de lám, őt is az apja szoktatta rá.

Az anya és Ilus figurája nagyon jól sikerült. Látszik, hogy nem csak ismeri, hanem érti is őket az írónő. Az érzéseiket, a kínjukat, a dühüket, a bukásukat, hiszen az anya is elbukik szülőként. Itt kellett volna abbahagyni. A nőknél. Az apa megmutatása egyszerűen nem ment. Övé a történet vége, a harmadik kisregény, ami olyan mintha két fotó mellé egy vázlat került volna. Hiányérzetem volt. Hiányzik belőle az empátia. Míg a nőket az érzelmeik nagyon is valóssá teszik, addig Oszkó Antal csak szánalmas. Vagy még az sem.

Ha valaki újra kiadni készülne a könyvet, győzködném, hogy az apa részét hagyja ki. Nem jó az semmire. Értem én, hogy anno ez volt a propaganda rész. A segíteni akaró kollektívával, de szerintem ezt már akkor se hitték el sokan. Lám az alkoholista, megbízhatatlan Oszkó még a pártot is utálja, mint a kávét. Mert őt akárhányszor kávéval kínálták abból baj, de minimum fejmosás, prédikáció lett…

A végén persze Balázs Anna meglebegteti, hogy van, akarom mondani, lesz, vagyis lehet kiút. Az Oszkó család úgy tűnik, hogy megáll a lejtőn. De hogy csak megtorpan, vagy tényleg megáll és elindul felfelé, azt sohasem tudjuk meg. Ránk bízza, hogy higgyük. Hogy lehet.

Szóval szívem szerint ezt a regényt beraknám az ajánlott irodalomba, csak hogy a nebulóknak legyen lehetősége szembesülni azzal, hogy az apró hazugságok, önámítások hogyan válnak kezelhetetlen hömpöllyé. Már csak azért is, mert a jelen gazdasági körülmények között egyre több család szegényedik el.  Egyre több Ilusnak nem lesz lehetősége tanulni. Egyre több Ilust vakít el, bolondít meg a könnyebb élet lehetősége. A kirakatok, a tévében látott világ csillogása.

A hajókofferből viszont kimarad, mert olyat mégsem csinálok, hogy kidobom egy könyv egyharmadát. Márpedig, ha ezt a könyvet még egyszer olvasni fogom, akkor az befejezetlen olvasás lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr264762460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.