Proliregény - roman noir
2012. augusztus 25. írta: regulat

Proliregény - roman noir

Körmendi Ferenc: Bűnösök

Valahogy úgy kezdődött, hogy pakolásztam, rendezkedtem a könyvespolcon. Ilyenkor a nem saját könyvek között néha rácsodálkozok egy-egy szerzőre, hogy ez meg mégis ki a bánatos lótüdő lehet. Mert például ki a bánat az a Körmendi Ferenc? Van itt nekije' egy vastag, és dedikált könyve.

kormendi.jpgRákerestem. Kiderült, hogy (a maga korában mindenképp) az egyik nemzetközileg legismertebb magyar író volt. Az első regényét, a Budapesti kalandot vagy tizenöt nyelvre fordították le. Akkor meg miért is nem?

Ja, hát azért mert 1939-ben elhagyta az országot és nemcsak, hogy nem tért vissza, de ráadásul az Amerika Hangja munkatársa is lett. Persze, hogy nem szerette A rendszer. Nem dicsérték, nem szidták. Nem beszéltek róla.

Na, ezek után kezdetem bele a Bűnösök (Atheneaum, 1936) című regényébe. Azt hiszem egy pörgős bűnügyi történetet vártam. Nem az.

Pedig az apropója egy gyilkosság, vagy ahogy a regénybeli lapok szalagcíme mondja:

BORZALMAS KÉJGYILKOSSÁG EGY FŐVÁROSI SZÁLLODÁBAN

Ok, tehát aki egy erotikától csöpögő [nem csöpög] thrillert vár, az bele se kezdjen, mert nem az a lényeg, hogy Balta Gábor gyáros, vagy Magos József inas ölte meg az Amerika Szállóban Szücs Esztert, a Florida mozi jegyszedőjét, hanem hogy mi vezetett a gyilkosságig és a bűn vállalásáig.

Amerika szálló, Florida mozi… neonok csillogása.

Budapest, Újpest… a valóság, a nyomor.

Roman noir. Végig fekete-fehér filmkockák peregtek az agyamban. Ezt talán nem is lehet színesben.

Mondták rá, hogy proliregény. Mert Magos Jószef proli, mert Szücs Eszter proli, mert Balta Gábor ott él az újpesti gyárban a prolik között.

Mondhatták volna, hogy válságregény, mert áthatja a gazdasági válság, és a lelki egyaránt. Balta Gábor élete nem egy sikertörténet a hanyatló gyárral, ami hidak helyett előszobafalakat gyárt… a széthullott házassággal, a (lelki) reménytelenséggel. Maga az őrület.

Magos Józsefnek meg nincs reménye se arra, hogy kitörjön.

Szücs Eszter… na áldozatnak lenni, nem egy sikertörténet.

bűnösök.jpgLélektani dráma? Igen. Bűnügyi dráma? Igen. De leginkább roman noir. Erkölcsi kérdésekkel (és némi szexszerűséggel) a középpontban.

Körmendi pokoli jól érzékelteti a nyomasztó kort, és érzéseket még az olyan mellékszerpelők esetében is mint Szücs Eszter édesanyja, vagy az állástalan (kizeccölt) Cséry esetében, aki arra vár, hogy egy megsérült munkás helyére behívják a gyárba.

Proli történetek. A könyv egyes részei önálló novellaként is megállnák a helyüket. Mondom Körmendi pokoli jó. Pokoli…

Fejes regényeinél éreztem ezt utoljára. Valahogy a Rozsdatemető, meg a Jó estét nyár képei ugrottak be. Milyen hasonlóak is a sötétkék ruhás fiúk. Mintha Fejes Körmendi köpenyéből bújt volna elő egy negyedszázaddal később, amikor már Körmendiről nem illett beszélni… 

De mostanság kéne. Nagyon. Mert megérdemli.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr554730791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.