Azok a 80-as évek
2010. november 26. írta: regulat

Azok a 80-as évek

Irena Dousková: Anyegin ruszki volt

Vannak szavak, jelzők, amelyeket itt K-Európában úgy tudunk kiejteni, olyan gyűlölettel, hogy azt nem is tudom körbeírni. Ilyen szó a ruszki. Itt K-Európában a ruszki, nem egyszerűen oroszt jelent. Elnyomót, megszállót, barbárt. Benne van a lázadás, és a tehetetlenség egyszerre.

anyegin.jpgÉs persze jelenti, jelentette az orosz embert is. Meg az utált kötelező nyelvet, amit igazából nem sokan tanultak meg.

Mi tagadás nekünk, akik a nyolcvanas években lettünk felnőttek, nekünk Anyegin ruszki volt (Kalligram, 2009), akárcsak Irena Dousková hősnőjének, Helena Součkovának.

1982. Prága, Csehszlovákia. Helena utolsó éve a gimnáziumban. Igazából nem más ez, mint egy regény – majdnem azt mondtam édes-bús regény – a felnőtté válásról. Iskoláról, családról, barátokról, szerelemről. Na és persze problémákról, mert Helenának, és barátainak tehetsége van hozzá, hogy baja kerüljenek, akár irodalmi estet rendeznek, akár iskolaújságot szerkesztenek.

Annak, aki nem volt olyan szerencsés, vagy szerencsétlen – elvégre ez ízlés, de leginkább emlékek kérdése – hogy nem a nyolcvanas években, a puha, vagy puhuló diktatúrában ért felnőtté, ez egy jobbára mulatságos, néha szomorú kamaszregény.

Annak, aki K. Európában élte meg a nyolcvanas éveket, kicsit több.

Nekem legalábbis több. Miközben Dousková sajátosan slágerlistába csomagolt fejezeteit olvastam már nem csak a szépre emlékeztem.

Meg kell jegyezni, hogy a fordító Csoma Borbálát dicséri, hogy jobbára olyan dalok szövegrészletét tette fejezetcímnek, amelyek nekem a nyolcvanas éveket jelentik. Némelyik akkori, némelyiket akkoriban hallgattam, mert akkor értem meg rá. Na jó azért akad kivétel is, de az meg pont passzol.

Szóval Douskovával együtt emlékeztem, igaz én egy másik, egy puhább[?] diktatúrára. Egy olyan diktatúrára, amit akkoriban inkább éreztem, mint értettem. Amire már sokszor hittem, hogy elfelejtettem, de belenőttem, belém ivódott a szürkesége.

A puha diktatúra, nem elpusztít, csak ellehetetlenít, ha nem értesz vele egyet...

Nem, ez a könyv nem a rendszer kritikája, talán aki nem élte át nem is érzi, nem is érti, hogy mi volt benne a nyomasztó. Ez a könyv szőrmentén politizál, és inkább csak kineveti az akkor voltat. Inkább ironikus, mint vicces.

Ahogy Helena megjegyzi egy ízben,

Szatírok és zsaruk országa ez, az utolsó négyzetméterig.

Ez egy ilyen korszak volt.

Dousková nem vádol, nem ment fel senkit, egyszerűen mesél egy olyan világról, amire jobb emlékezni, mint élni benne. Pedig az sem volt olyan rossz.

 

 

Ez egy 2010. novemberi bejegyzés a régi blogból... Gondoltam itt jobb helye van.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr726813927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.