Persze megint Budapest. Ez nekem éppen elég, hogy kedvet kapjak a könyvhöz. Pedig az alcíme, hogy a városi harcos kézikönyve, meg a borítón a csuklyás figura riaszt.

Szóval Budapest és a nem is olyan távoli jövő… Az utópia csak annyi, hogy van pénz. Mert trendi Budapesten lenni. Ez nem is annyira utópia, mint mondjuk az ötös metró.

Szóval adva van egy nem is távoli, nem is szép, de mindenesetre új világ. Vagy nem is annyira új… olyan, mint a mostani. Csak annyi a különbség, hogy van pénz.

Én a pénztől azt várnám, hogy Budapest színes lesz, erre itt ez a könyv a fekete-fehér várossal. Ott van benne az ezt ismerem. Az itt is voltam. …vagy valami ilyen helyen.

Olvasás közben elvesztem valahol a nyolcvanas, a kilencvenes évek és az ezredforduló között. Ez az én városom is. Nagy Gergely hőse, egy olyan városban bolyong, ami akár ez is lehet. Ez is lehetne. Angst (Ulpius, 2007)

Elkezdtem olvasni egy sikertörténetet. Arról, hogy van egy fickó aki képregényeket ír. Meg a barátja, aki mindezt megrajzolja. Csinálnak valami nagyon eladhatót. Mert a félelem, a rettegés bizony kelendő áru.

Talán az ember – így általában az ember – szeret rettegni és ezért is talál ki magának szörnyeket, isteneket, félisteneket, szuperhősöket… valamit, ami emberfeletti.

Szóval a képregény bejön. Megindul a médiagépezet, nincs megállás felfelé a lejtőn, csak belülről, a szerzőből veszik el valami… Bedarálja a gépezet.

Ahogy olvasom, úgy bizonytalanodok el. Mert valahol engem is bedarált a gépezet. A sodródni kell.

És itt ülök negyvenegynéhány évesen, és bólogatok, hogy így van, hogy a siker és bukás mennyire együtt.

…és, hogy csak nagyon keveseknek jut, hogy önfeladás nélkül…

Mennyire nem értettem a Kafka idézetet a félelemről a könyv elején, most meg már én is félek a nem tudom mitől. „Félelem az éjszakától, félelem attól, ami nem az éj.”

A franc essen bele, de az Angst működik.

Itt van bennem. És ott van benned.

Karrier, szerelem, krimi. Rise and fall.

Mondanám, hogy a hely mindegy, de mert Budapest, így a könyv zenél a fejemben. Most kéne elsütni, hogy szól benne egy kis ez, meg egy kis az, de főként a KimNowák – elvégre ott Nagy Gergely basszusozik – de van ebben minden, ami számomra undergrundnak nevezett pop zene, az URH-tól a Kispálig…

Kiolvastam. Letettem.

Újraolvastam.

Nem lett erősebb, de nem is múlt el.

Fekete-fehér képek villognak az agyamban.

Látom és hallom a könyvet. Látom és hallom a félelmeimet.

Tudatmódosítás, szerek nélkül…

Ez egy 2010. októberi bejegyzés a régi blogból… Gondoltam itt jobb helye van.