Ha már az ember krimi olvasásra adja a fejét nem árt megismerni a klasszikusokat, gondoltam egykor, és elolvastam, ha minden igaz az összes regényét, a Poe után leginkább műfajt teremtőnek tartott szerzőnek, Dashiell Hammettnek. Nem volt nehéz, mindössze öt regényt írt.

Mostanság meg, ha a kezembe kerül egy-egy regénye, hát újraolvasom, mint most az A cingár feltaláló (Európa, 1972) címűt.

Hammettet ugye azért szeretjük, vagy éppen nem szeretjük, mert a hősei nem detektív zsenik, hanem hús vér emberek. Itt van például az egykori magánnyomozó, és gyakorló alkoholista Nick Charles. Mintha Hammett magáról mintázta volna…

Nick Charles feleségével, Nórával, például ünnepelni, bulizni érkezik New Yorkba. Esze ágában sincs bűnügyekkel babrálni. Inni akar, és jól akarja érezni magát, amikor megjelenik egy régi ügyfele lánya… hátha Nick tud valamit az apjáról.

Nick persze megpróbál kitérni az ügy elől, nem érdekli. Nem érdekli, hogy hova lett Clyde Miller Wynant, a cingár feltaláló. Hogy miért bujkál. Később még az sem érdekli, hogy van-e köze Wynantnak a titkárnője halálához… magyarán szólva leszarja az egészet. Azaz csak leszarná…

Ugyanis valami véletlen folytán mindenki, akinek csak köze van az ügyhöz, azt hiszi, hogy Nick tud valamit… amiben az a kellemetlen, hogy a rendőrség is azt hiszi. Főleg miután Nick egy golyót is bekap, így aztán kénytelen foglalkozni az üggyel. Majdnem azt írtam, hogy nyomozni, de Hammett hősei a klasszikus értelemben nem nyomoznak, az Poirot féle zsenik műfaja. Hammett hősei úsznak az árral, és megpróbálnak kikecmeregni belőle. Valójában leginkább a saját bőrük érdekli őket, nem a rejtély, amit kénytelen-kelletlen megoldanak.

Mellesleg, Hammett mester itt egy elég szép rejtélyt rakott össze. Komolyan. Indítékból és lehetséges elkövetőből is akad jó kedvvel, bőséggel. …és ez a szép kis rejtély, kibogozva valójában egy olyan hétköznapi bűncselekmény, ami bármikor, bárhol megtörténhet.

Akár a szomszéd is nyomozhatna, akár a szomszédban is történhetne…  a különlegesség hiánya önmagában is a hardboiled egyik erénye. A másik a hangulata. Mondjuk az itt kevésbé tipikus. Ez majdnem, hogy vidám…

Igen, a többi Hammett hőshöz képest a Charles házaspár kivétel, a maga szellemességével, könnyed csipkelődéseivel. Az A cingár feltaláló koránt sem olyan nyomasztó, mint például az A máltai sólyom. Nem véletlen, hogy bár Hammett nem írt folytatást Charleséknak, mégis kaptak tévésorozatot.

Egy valami hiányzik a hetvenkettes kiadásból érzésem szerint. Az argó. Nem mondom, hogy nem jók a párbeszédek, de hiányzik belőle valami, és az a valami az utca hangja. Szóval ennek a kötetnek is kéne egy új, egy élőbb fordítás.

Mondanám, hogy kár lenne kihagyni, de szerintem, aki a hardboiled műfajt szereti az már olvasta, aki meg nem szereti, azt Charlesék sem fogják elbűvölni.