Szeretőnek lenni
2018. január 09. írta: regulat

Szeretőnek lenni

Guy de Maupassant: Erős mint a halál

Éveken, évtizedeken át szeretőknek lenni furcsa formája a létezésnek. Tulajdonképpen racionális aggyal érthetetlen állapot. Pedig bármilyen kapcsolatba bele lehet szorulni.

mintahalal_bor.jpgValószínűleg, ha az olvasó nem élte még ezt a helyzetet, akkor Guy de Maupassant regényét, az Erős mint a halált (Európa, 1964) egyszerűen csak egy tragikus szerelmi történetként olvassa.

De aki átélte ezt a helyzetet, az az utolsó sorok olvasása után úgy érzi, hogy tudja az ősi kabarétréfában elhangzó kérdésre a választ. Érzi, hogy miért lett öngyilkos Maupasant.

Én magát úgy szerettem, amennyire csak szeretni lehet egy asszonyt. (…) De ez a szerelem valami ellenállhatatlan, valami pusztító hatalommá lett bennem, erősebb, mint a halál. Nem tudok szabadulni tőle, ahogy égő ház sem tud szabadulni a tűztől.

Mondhatnánk, hogy a történet banális. Bertin, a festőművész beleszeret ifjú modelljébe Guilleroy grófnébe. Szerencsés ember mondhatnánk, mert a szerelme viszonzásra talál, de…

De egyben reménytelen is ez a szerelem, mert a grófné, ameddig a férje él, nem lehet szabad. Hiába a lángolás, hiába a szerelem, nem jutnak, nem juthatnak túl a lopott órák, percek boldogságán. És eleinte az ember úgy érzi, úgy érezheti, hogy ez is elég. Így is lehet boldog, hiszen övé a szeretett nő szíve.

Aztán, ahogy öregszik, úgy vágyik a meghittségre, a társra, a felvállalt szerelemre. A barátsággá szelídült szerelem csak egy házasságban, hoz meghittséget, békét. A szertőben csak a hiányérzetet erősíti.

Ma már azt gondolnánk, hogy könnyebb a helyzet, mint a Harmadik köztársaság idején, hiszen el lehet válni, mégis szinte mindenki ismer olyat, aki érthetetlen módon, hasonló helyzetbe ragadt bele. [Hajlamos vagyok, ilyen témánál banális slágerszövegekben gondolkodni. Most éppen a Sirályt hallgatom a Kiscsillagtól. Ugyanez zöldben.]

És igen, Maupassant tökéletesen leírja, azt az érzelmi hullámvasutat, amit egy ilyen elnyújtott, reménytelen viszony ad. Nem csak a szenvedélyt, a boldogságot, hanem az idővel felébredő reménytelenséget, bánatot, melankóliát, féltékenységet, sértettséget, nyugtalanságot…

Ráadásul itt, minő balszerencse, hősünk Guilleroy grófné lányában, meglátja anyja fiatalkori mását, azt a nőt, akibe beleszeretett, és a lányra kivetítve akarja (akaratlanul) újra átélni azt a tüzet.

És képzeljük magunkat annak a nőnek a helyébe, aki a saját, szeretett lányában kénytelen vetélytársat látni… Hogyan dolgozható fel egy ilyen helyzet? Nos, Maupassant megoldja.

"Két öregedő ember bánatos szerelme", írja a fülszövegíró.

Kicsit mosolyogva olvasom. A francia Harmadik Köztársaság másfél évszázaddal ezelőtt volt. Ma már egy negyven éves ember nem öreg. Ennyi változott. A reménytelen szerelmek érzelmi hullámvasútja viszont, úgy tűnik, örök.

Azt hiszem ezt a posztot a legjobb Hegedűs Géza idézetével zárni:

Maupassant-t a maga korában és utána is még évtizedekig erotikus írónak tartották, akinek műveit nem illik fiatal lányoknak olvasni. Ma már nem tekintjük művelt fiatal leánynak, aki nem olvassa Maupassant-t. Hiszen senki nem tanít úgy a szerelem szépségére és a szerelem veszélyeire.

Igaza van. Maupassant-t olvasni kell. Még akkor is, ha néha fáj.

A bejegyzés trackback címe:

http://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr4213560897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.