Nem először van szó ezen a blogon azokról a krimikről, amiknek a hőse Balassa Péter, vagy ahogy az olvasók ismerik: Hód. Valószínűleg ő az a hőse a magyar krimi irodalomnak, aki bár a maga korában roppant népszerű volt, a róla szóló regényeket nem adják ki újra.

Valaki, vagy valakik gyilkolják országszerte a kiválókat. Az ügyészeket, a bírókat… Az ügy felgöngyölítésével a becsületes, igazságkereső Rogas felügyelőt bízzák meg, és ő egy mindent átszövő összeesküvés nyomaira bukkan…

Egy tucat feles, négy sör, és kb három üveg bor… és egy felderített gyilkosság. Ez Maigret felügyelő alig egy heti mérlege… bár az igazi bűnös még szabadlábon.

Kamaszkorunk „jelentős” vagy csak kedvelt könyveit újraolvasni, nem minden kockázat nélküli elfoglaltság. persze többségében az eredmény az, hogy nem csalódunk a könyvben, de azért okozhat meglepetést, hogy nem a célcsoport szemüvegén át nézzük.

Abba a generációba tartozom, akik jobbára kerülték a szovjet regényt, mert nem volt kedvük, gyomruk a propagandához. Mert azt hittük, elvégre olvasni nem olvastuk, hogy, ami szovjet az propaganda.

Sok mindent használunk könyvjelzőnek. [Én kivételesen egy könyvjelzőt, de ez most mellékes.] és a könyvjelzőinket rendre hajlamosak vagyunk egy példányban benne felejteni, épp ezért sokan, csak úgy fognak valamit, hogy „jó lesz…” Valami papírdarabot, fecnit… lottószelvényt. Most Hrabal: Véres…

Az utóbbi időben sok krimit olvasok. Sőt előfordulnak az újraolvasások, amik… Az újraolvasással érdekes a kapcsolatom. Alapvetően az a véleményem, hogy úgy újraolvasni egy regényt, hogy az ember emlékszik rá, az azt jelenti, emlékeiben a mű, fontos és jó. És időt csak az ilyenre érdemes áldozni.

Habkönnyű. Tudom, hogy értékítéletként ez amolyan degradáló kifejezés, ami már-már az értéktelenség érzetét kelti, de amíg olvastam, végig ez járt a fejemben. Pedig nem értéktelen, csak nem is akar komoly irodalomnak látszani, csak játszani.