1994. május 6-án átadták a Csalagutat, azaz a Dover és Calais összekötő Csatorna-alagutat. Azon a napon nem történt semmi rendkívüli. Ha történik, akkor egy magyar író feltehetőleg istenkirály lett volna. De mint mondtam, nem történt.

A nyár, jellemzően, a könnyű (az én értelmezésemben a mozgalmas, de könnyen feledhető) olvasmányok időszaka, amikor az ember olyan könyveket cipel ki a strandra, amit nem sajnál, ha vizes lesz, ha a nap égeti, ha ráfolyik a sör, vagy a dinnye. A nyár, jellemzően, a lektűr évszaka. A love sztorik, a krimik, az akció regények ideje.

Nem véletlen, hogy nyáron került a kezembe Nemere István Londonba nem indul vonat (Garabonciás, 1989) című kötete, ami a Bumeráng akció című kalandregény folytatása.

Már megint úgy olvastam valaminek a folytatását, hogy az előzményt nem ismerem.

Szóval Nemere öt évvel a Csalagút átadása előtt, megírta egy az alagút elleni feltételezett terroristatámadás (ami szerencsére azóta sem következett be) történetét. Hogy ennek akkor, és az óta, mekkora a realitása, azt most hagyjuk, hiszen az író nem váteszként akart tevékenykedni, mindössze egy fordulatos akciókönyvvel akarta megajándékozni az olvasóit.

Mint azt egy korábbi posztban említettem, nekem a Nemere neve alatt megjelenő könyvek valamiféle kaland, akció ígéretét hordozzák, így ez a kötet nem okozott csalódást.

Kellemes fordulatos kommandós történet, ahol a jó, a végén győzelmet arat. Ennyi és nem több. Ötletes, izgalmas és bár az előbb azt írtam, hogy fordulatos, az azért nem azt jelenti, hogy a rutinos olvasót bármilyen meglepetés érné. Leszámítva a versenykerékpárok bevetését.  

Tehát adva van a Csalagút megnyitója, van néhány terrorista, aki megszállja, és aknákkal béleli ki (azt mégsem írhatom, hogy aláaknázza!) az alagút közepét. Túszokat ejt és váltságdíjat követel. Persze épp akkor ott van egy maszek kommandó, akiket be lehet vetni, hiszen az mégsem a rendőrség… és a terroristák általában a rendőrség bevonásának a kizárását követelik.

A kommandó kommandózik, a golyók repkednek, néhány kommandós odavész. Valahogy mindig értékelem, ha az ilyen könyvek hősei nem God módban* üzemelnek, inkább közelebb állnak a Hét mesterlövészhez. Néha kell tárat cserélni, és az izgalom része az is, ha hullnak a bajtársak is.

Nem mondom, hogy terrorelhárító szakember (nem a hazai média népszerű rettegtetőcelebjére, hanem szakemberre gondolok) nem találna benne kivetnivalót, de nekem a laikus olvasónak ez egy jó ritmusú, elégséges hullát tartalmazó akcióregény lett.

…és míg a kommandó a föld alatt és felett teszi a dolgát, nem csak a terror akció fullad kudarcba, hanem lebuknak a háttérben összeesküvést szövő gonosz erők is. Mert egy jó terrorakció mögött kell, hogy álljon valami pénz, és/vagy hatalom éhes gonosz hatalom.

Jut eszembe, hogy hízelegjek nemerének, a gonosz egyik fele tényleg bejött, csak nem aknát robbantott, hanem az EU-t. A Brexittel.

Szóval ez egy a Nemere-művek biztos nyári olvasmányai közül, ami pont azt nyújtja, amiért az olvasó kiadja azt az 50-500 forintot, amennyiért egy könyvturkálóban, vagy egy antikváriumban hozzájut. Annyit megér.

Mondjuk nekem ez is ingyen volt. Egy szomszéd tette le a szelektív szemét mellé, hátha valaki elolvassa.

Ha csak ennyi időre is, de valaki voltam.

*God mód - örök élet, végtelen lőszer, ahogy azt anno az akciójátékokban megtanultuk.