A történelmi regények rajongóinak valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy Hegedüs Géza nagyszerű mesemondó. Én, emlékeim szerint, kamaszként olvastam sokat ezekből a fikciós históriákból, amikor megtörtént események középpontjában olyan főszereplő áll, aki akár létezhetett is volna, de őt csak az írói fantázia szüleménye, hogy az adott korszak ember, vagyis inkább olvasó közelibb legyen.

Szóval Hegedüs Géza, nekem kamaszként mindössze a Delfin sorozatban megjelent Erdőn túli veszedelmet jelentette. Jó, hallottam a Milétoszi hajósról, meg az A fáraó és az írnokról is.. de nem olvastam őket. Így felnőttként vagyok kénytelen rácsodálkozni, hogy Hegedüs milyen nagyszerű író.

Itt van, például, a Várj, madár, várj… (Szépirodalmi, 1970) című kötet, amit nem is értek, hogy hogy maradt ki egy a Tenkes kapitányáért, meg Csínom Palkóért rajongó kamasz olvasmányaiból.

Hegedüs egy - nekem mindenképpen - kevéssé ismert időszakba helyezi történetét, még a Rákóczi szabadságharc elé, a hódoltság végnapjaira. Érsekújvár visszavételétől, Buda visszafoglalásáig kísérhetjük Dávidházy Máté ezres kapitányt. Mondanám, hogy kalandjait, de igazából kalandok nincsenek. Már olyan kardozós…

Pedig nyalka legény Dávidházy uram. Vitéz ember is… harcmezőn, ágyban egyaránt. Olyan igazi romantikus hős, aki áldozata, vagy formálója egy bonyolult kornak, aki mindent kockára tesz, a legfőbb szerelméért a haza függetlenségéért.

Talán azzal kellett volna kezdenem, hogy nem árt meghallgatni a címben foglalt sorokat tartalmazó magyar haszid dalt, a Szól a kakas márt, hogy az ember ráhangolódjon a regényre. Én utólag hallgattam meg, így ennek a bejegyzésnek is csak a végére passzintom oda… mert ez a dal, összefoglalja azt a vágyakozást, azt a reménytelen reményt, amiről a regény szól.

Szóval itt van nekünk ez a dalia, ez a Dávidházy Máté, a deákos műveltségű világfi… Bár ez utóbbi némileg kényszerpálya. Hiszen a kálvinista nemesifjú, a németek, azaz az osztrákok, magyarosan per Bécs (mert mi szeretjük ilyen egyszavas utalásokban kijelölni és alaktalanná tenni, ez által talán misztifikálni is a távoli hatalmasságokat, mint Bécs, Sztambul, Moszkva, Brüsszel… Washington…) elől menekülve kerül Itáliába, majd Franciaországba, és onnan tér haza Thököly Imre Felső-magyarországi fejedelemségének a hírére, harcolni a magyar szabadságért. Node, a törökkel jobb a német ellenében, vagy a némettel a török ellen? Védeni kéne Budát… vagy elfoglalni. Politika, politika, politika…

Dávidházy lovagol, nőzik, tárgyal. Meg lovagol. Meg nőzik… és persze tárgyal. Meg emlékezik… közben dúl körötte az ármány és az intrika. Ő meg arról ábrándozik, hogy ha vége lesz ennek a cécónak, akkor visszavonul, és megírja a magyarság igaz történetét.

Akad itt szerelem, cselszövés, politika. két nagyhatalom, két nő… remény és reménytelenség. …és Dávidházy, ahogy egy kitalált történelmi személyhez illik, kötelességszerűen elbukik.

Hegedüs nagy tudású nagyszerű mesélő… filmszerű képekkel vezeti a cselekményt, úgy, hogy akció nélkül is akció dúsnak éreztem. Kár, hogy kevesen olvassák.

…és akkor Szól a kakas már (a Muzsikás-féle verzió Sebestyén Mártával)