Értem én, hogy nincs új a nap alatt, de az azért sokkoló, hogy egy Viktoriánus regény, leszámítva a technikai részleteket, bárhol játszódhatna napjainkban.

  A tizedik bejegyzés alanya egy törékeny (magyarul: Fragile!) csomagjelző címke, ami Jerzy Edigey Panzió a tengerparton című krimijéből került elő.   Érdekessége, az nincs, ha csak az nem, hogy, aki a könyvben hagyta az valószínűleg ki is olvasta a könyvet.   Vagy más könyvjelzőt használt.  

Szoktam volt mondani, hogy a hazai könyvpiac negyedik, vagy ötödik szegmenséből szerzem be az olvasnivalóimat, így időnként meglepő olvasmányaim akadnak.

De hátha… Van az úgy, hogy az ember tudja, hogy valami valamikor nem volt kedvére való, de azért megpróbálkozik vele: hogy hátha...

Mert Perry Mason gyilkosság nélkül olyan, mint a Dallas Jockey nélkül…

Ez lesz életem első walesi írója, gondoltam a fülszöveg alapján, aztán kiderül, hogy Dylan Thomas, Ken Follett vagy éppen Rold Dahle is walesi.

Lehetne a cím 9-10. is... így egyben. Mert hogy több is volt.... 

Ritkán adok fel olvasmányt, mert szeretem azt hinni, hogy nem én választom a könyvet, hanem a könyv szólít meg engem.

A Magvető egykori (Albatrosz sorozat) krimi ki- vagy inkább beválasztási stratégiáját soha nem fogom érteni, kivéve, ha valaki megmondja, hogy a hasra ütés vezette a szerkesztők kezét.

Én például nem tudtam, hogy a Monarchia „fogyasztóvédelmi felügyeletét”, úgy hívták (többek között), hogy mértékmester.