Persze, hogy olvassunk krimit. Régi krimit meg kiváltképp, mert különben sohasem jövünk rá, hogy a nagymami már nem látott élő dinoszauruszokat, és lánykorában nem lovas futár vitte váltott paripákkal a postát.
De most komolyan, engem valahogy mindig sokkol, amikor rájövök, hogy Erle Stanley Gardner hőse Perry Mason már az 1930-as években is oldott meg eseteket. Ráadásul simán közlekedett repülővel...
Keresek is majd valami frissebb darabot a sorozatból, elvégre elég sokat kiadtak magyarul. Itt van például a sorozatnak ez a korai esete (sorszám szerint a harmadik), ami a minap került kezembe. Igaz már az újrafordított azaz a Rubin Péter féle változatban. Az A szerencsés lányok esete (Európa – Fekete könyvek, 1983).
Volt ez az eset már táncos lányok esete is, igaz az az 1935-ös kiadás, de egy közös a két kötetben, a kiadó valahogy mind a két esetben visszariadt attól, hogy a mű címe szerencsés lábakról szól (The Case of the Lucky Legs). Mondjuk, ennél nagyobb bajunk ne legyen.
Tehát mint említettem a szememben minden ügyvéd krimi ősatyjának tekintett Perry Masont, valahogy ifjú krimi olvasóként nem kedveltem meg. Ellentétben a tévés, amerikai olasz reinkarnációjával, Anthony J. Petrocellivel, akit határozottan kedvelek.
De mivel az a hír járja, hogy Gardner zseni, így most néhány könyvét előszedtem, néhányat elolvasok, néhányat újra...
Szóval, a hetvenes nyolcvanas évek könyvkiadásának egyik idegesítő szokása volt, hogy, ha nem akadt értelmes fülszövegíró, akkor kiraktak egy idézetet a könyvből, ami gyakorlatilag kedvcsinálónak pont annyira nem ért semmit, mintha üresen hagyták volna a hátsó borítót, de oda kényszeresen kellett valami. Így az olvasó megtudta, hogy a történetben Mason hazudik az ügyfeléért, és kockázatot vállal.
Aha. Minden esetében ezt csinálja.
Bezzeg a kép az első borítón. Az ötös. Mondjuk, tiszta spoiler, már annak, aki olvasta a könyvet. Különben egy értelmesnek alig kinéző montázs.
Ezt mondjuk, szeretem a fekete könyvekben, lehet találgatni, hogy mi mire utal…. igaz csak utólag.
Ja, hogy most a könyvről kéne írnom, valami mást, mint ami a médiaviagrában van.
Akkor bizony bajban vagyok. Mert én sem tudok mást mondani, mint, hogy ez a Mason, még inkább hasonlít egy keménytökű magánhekusra, mint a későbbi jól menő ügyvédre. Bár már itt sem olcsójános…
A rend éber őrei itt is inkább a könnyebb utat kereső, kicsit lassú felfogású alakok. Ezért is dolgozik helyettük Mason, aki mer kockázatot vállalni.
Állítólag Gardner a krimijeiben már a bűntetten túl elég sokat elmélkedik jogi és erkölcsi kérdéseken, mintegy mellékszálként. Ezt az A fuldokló kacsa esetét olvasva el is hittem (ott a bűnre való hajlam örökölhetősége ez a mellékszál), de itt nem találtam. Ha valaki tudja mi az, szóljon.
Ha csak nem a lányok vigyázzatok a csalókkal, mert nem lesz mindenki filmsztár, akinek azt ígérik szál lesz a plusz egy tanítás…. Hát nem tudom.
Két regény után sem lettem Perry Mason rajongó, de legalább már tudom, hogy a jogi eseteken túl a történet tanulsága, ahogy Mason mondaná
Mindig pácba kerülök, mielőtt bevégzek egy ügyet – mondta az ügyvéd –, és mindig kikeveredem belőle.
És kb tényleg ennyi történik…
Megbízható közepes.
…újraolvasni?
Csak strandon!