Adhattam volna hangzatosabb címet. Mondjuk, hogy Leszbikus férjgyilkosok! vagy valami ilyesmit, de annyira nem volt érdekes ez a könyv, annyira nincs mit írnom róla... akkor meg minek akarjam eladni a bejegyzést?

Vannak olyan könyvek, vagy inkább tartalmak, amiket, ha tudom, hogy miről szólnak, biz isten a büdös életben nem olvasok el. Nem mintha később megbánnám, de ezektől lesz tele az agyam fölösleges, semmire sem jó adatokkal, amiket valójában semmire sem lehet használni.

De most komolyan mekkora az esélye annak, hogy ezen a blogbejegyzésen túl bármikor is olyan helyzet adódik az életemben, ahol az európai kriminalisztika egyik kiemelkedő, homoszexuális indítékúnak (is) tartott gyilkossági ügye kerül szóba. De most komolyan, mi a bánat szükségem lenne, annak ismeretére, hogy Elli Link és Margarete Bende hogy és miért tette vajon(!) – mert ugye biztosat nem tudhatunk – hidegre Herr Linket.

És akkor jön ez az orvostanhallgató, vagy talán már végzett orvos, ez az Alfred Döblin, és megírja. Nem elemez, nem értelmez, hanem elmond egy verziót. Megírja az A két arzénes barátnő című regényt(?) (Magvető, 1981).

De én, az olvasó egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a művel. Egy kriminológusnak, vagy büntetőjogásznak biztos érdekes...

Érzékenyen, bár megpróbál tárgyszerű maradni, megírja Elli történetét. Elliét, aki megölte a férjét. Elliét akit Döblin áldozatnak tart. (és ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjam?)

Mire a végére értem tényleg nem tudtam eldönteni, hogy sajnáljam ezt a két nőt, vagy ne higgyek Döblinnek, mert azért hajlamos vagyok kétkedni is. Hogy Link tényleg megérdemelte a halált, na nem így, mert így senki… vagy tényleg csak egy szerelmes marha volt, aki baromira mellényúlt.

Csupa, csupa nem tudom.

Most úgy látom, hogy se értelme, se haszna nem volt elolvasni, de valamiért mégsem tudtam félbehagyni… pedig akkor még nem tudtam, hogy ez a történet bizony nem fikció.

...és még csak nem is olvasmányos!

Mire ezt a bejegyzést megírtam, már túl vagyok másfél könyvön, csak nem merem az egyiket beharangozni, mert most úgy érzem, hogy két sort sem tudnék írni róla… de hátha mégis… aztán eljutunk a Kedves Bópeer…!-hez, mert az elmúlt hetekben Azt a regényt kerestem.