Ahol a boldog békeidők véget érnek ott kezdődnek Švejk, a derék katona történetei. No igen, Jaroslav Hašekről elsőre valószínűleg mindenkinek ez a bakaruhába bújtatott joviális marha jut eszébe.

Nekem is, így megörültem, amikor kezembe akadt Jaroslav Hašek Alserbach százados háborús zárszámadása (Zrínyi, 1986) című, válogatott szatírákat és humoreszkeket ígérő kötete. Végre valami más – mondok magamnak, bár valahogy sejtettem, hogy ez azért nem nagyon fog különbözni a derék katona történeteitől.

A sorozott katonaság - ezt tudni illik, amióta világ a világ - általános szabálya, hogy a kockát gurítani, a golyót vinni kell. Nem különbözött ettől az Osztrák-Magyar Monarchia cs. kir. hadserege sem. A hely ahol a monarchia egymást szerető népei a Kaiser feltétlen szeretetében és egyetlen nagy boldog ölelésben találtak egymásra, hogy addig szorítsák egymást, míg az egész kóceráj szét nem esik.

Különösnek nem mondható ez a szendvics, amit két korai Švejk történet közé csomagolt a kötet szerkesztője Tabák András.

Most jön az, hogy az olvasó ezzel a kötettel tutira megy. Kellemes, szellemes történetek…

[Ki- vagy mellébeszélés:

Na most van az, hogy egy hete az előző mondatnál elakadtam, mert valami szépet és jót akartam írni azon túl, hogy kellemes, meg szellemes, és baromira semmi épkézláb nem jutott eszembe… Na, kezdem újra.]

Az a nagy büdös helyzet, hogy ez a kötet tényleg olyan, mint egy szendvics. A két Švejk történet a kenyér, közte meg minden, ami kell. Gazdagon. Felvágottak, szalámik, tojáskarikák, A mus-tá-rok, pirosarany, ma-jo-néz,uborka, saláta…

Önmagában egyik sem kiemelkedő. Bár, ha hirtelen kedvencet kéne keresnem, talán a Vilmos kadét elégtételt kap, vagy a címadó írás, az Alserbach százados háborús zárszámadása… vagy az elégikus Az elhagyott latrinán.

Szóval ínycsiklandó emeletes csoda. Bár van benne néhány furcsa íz. Mint az A rab oroszlán, vagy az Adalbert Raube őrmester tragédiája. [De erről majd a végén, mert van itt még valami]

Kérem szépen hiába az ízek tömkelege, ha a kenyér… hmmm, mondhatni sületlen. Na most, vagy én emlékszem rosszul a derék katona viszontagságaira, vagy az ízlésem változott sokat amióta utoljára a Švejket olvastam. A kötetet záró kisregény a Švejk, a  derék katona fogságban gyenge kivonata a nagy műnek. Ezt bűn kiadni – gondoltam, aztán elolvastam a szerkesztő utószavát (vagy miét) a kötetről.

Bocs. Azt írja ugyanis, hogy

Kétségtelenül ez az írás a kötet legfontosabb – bár tartalmi és művészi becsét illetőleg távolról sem legértékesebb – darabja.

Akkor még sem én vagyok a hülye. Megnyugodtam. És álljon itt is Dobossy László professzor mondta a műről:

A szöveg nehézkessége… a mű keletkezésével magyarázható. Arról van szó ugyanis, hogy Hašek a Švejk-téma feldolgozásának e második változatát rögtönözve, sebtében írta, 1916-ban, Kijevben, ahol akkor a Csehszlovák Légió szélsőségesen nacionalistaszellemű újságjának, a Čechoslovannak volt a szerkesztője. E körülmény teszi érthetővé a kisregény elfogulatlan nacionalista szemléletét például – egyebek között – magyarellenes (és természetesen osztrákellenes) elfogultságait…

Na, ezt éreztem én a Raube őrmesternél, meg a rab oroszlánnál is. Ez zavarta az orrom… hogy valahogy nem szeret minket magyarokat ez a Hašek. Úgy látszik, hogy ő sem bírt feloldódni a monarchia népeit egybeolvasztó boldog ölelésben...

Bizonytalan vagyok a hajókoffert illetően, hiszen beleférne – hát hogy ne férne bele – ez a kötet, de akkor már inkább a nagy mű, a végleges kerüljön bele.

…és, hogy maradjunk a háborús éveknél, meg a szláv szerzőknél, a katonák után jöjjön egy orvos, Mihail Bulgakov és a Morfium.